Belföld

Erőgépgyár épül Kiskőrösön

Mintegy egymilliárd forintos beruházásba kezd Magyarországon az amerikai Life Fitness a kiskőrösi székhelyű Protokon Kft.-vel.

A cég vezetői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy erőgépek gyártására 60 millió forintos alaptőkével ProtonLife néven vegyes vállalatot alapított az erőgépek vezető gyártója és forgalmazója, a Brunswick Corporation Life Fitness Protokon Kft. A részvénytársaság 51 százaléka az amerikai, 49 százaléka a magyar fél tulajdonában van.

Első lépcsőben 500 millió forintos beruházással építenek fel egy 2500 négyzetméteres üzemcsarnokot, ahol szeptemberben kezdik a fitness gépek gyártását. Kurucz András, a Protokon Kft. vezetője elmondta, hogy az első évben 2000 gép gyártását tervezik, 500 millió forint árbevétel mellett, ami két év múlva 2,3 milliárd forintra növekedhet.

A Protokon Kft. banki és közlekedéstechnológiai területeken foglalkozik számítástechnikai berendezések fejlesztésével és gyártásával. A kft. törzstőkéje 20 millió forint, forgalma tavaly 1,5  milliárd forintot tett ki, adózás előtti nyeresége pedig 300 millió forint volt. Kevin Grodzki, a Life Fitness elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság tavaly 3,7 milliárd dolláros árbevételt ért el, és ennek 40 százaléka az USA-n kívüli értékesítésből származik.

Hangsúlyozta, hogy az európai fitness gépek piaca ma még ugyan kicsi, 200-300 millió dollár között alakul, ám gyorsan növekszik. A vezérigazgató elmondása szerint választásuk – kedvező földrajzi elhelyezkedésén kívül – azért esett Magyarországra, mert itt jól képzett, motivált, gyakorlott munkaerőt találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik