Nincs kimondott esélyese az MTV elnöki posztjára negyedszerre kiírt pályázatnak: a borítékokat szerdán bontja fel az értékelő kuratóriumi elnökség - írja a Népszabadság. A pártdelegáltaknak kétharmados többséggel kell jelölniük. Pénteken az SZDSZ jelezte, csak azt tudja támogatni, akit a nyolcfős testületből mindenki megszavaz. Név a tanácskozáson nem hangzott el. Az MSZP és az MDF szeretne a procedúra végére érni. A jelöltek között van Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető, Rudi Zoltán hírigazgató és Ladvánszky György, a médiahatóság MSZP-s delegáltja. Nem adta be pályázatát Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára, akit több háttérbeszélgetésen is győzködtek, hogy induljon el a posztért, de állítólag csak félállásban vállalta volna.
Ajánlott videó
- 12:55 Özönvízszerű esőzések sújtják Dél-Olaszországot
- 12:30 Munkára, harcra, dicsőségre fel! – így sportolt a magyar az államszocializmusban
- 12:23 George Russell ijesztő balesete után Verstappen húzta be a szingapúri sprintet
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
- 12:15 Legalább 11 civil halálos áldozattal járt Zaporizzsja orosz bombázása
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 11:49 Közel 75 tonna hulladékot találtak a Duna medrében
- 11:48 Szakállas agáma szökött el Kaposváron
- 11:38 Egészségügyi várólista-csökkentési program: új részleteket közöltek
- 11:25 A mindent eldöntő rúgás előtt elszállt az áram a stadionból
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 10:58 Both Miklós: Opera a faluban – Kié a kultúra? Egy sorozat ötödik, záró része arról, hogyan lesz jelszóból rendszer
- 10:52 Újabb részletekre derült fény Diego Maradona halálával kapcsolatban
- 10:33 Már látni, hol mennyi esély van esőre szombat este
- 11:07 Miért a patkó a szerencse jelképe? Egy régi legenda adja meg a választ
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 22:53 Szembejött a valóság, brutális KO-vereséget szenvedett a női futballválogatott
- 08:01 Autó sincs a nevén, de neki utalta az állam a szomszédnak járó dízeltámogatást
- 03:33 Elek Gábor: Az ellenfelünk az elején kivégezhetett volna minket
- 08:11 Emiatt szoronganak leginkább a magyar fiatalok
- 09:03 Trump megint kiakadt, mert nem ő kapta a Nobel-békedíjat
- 20:02 Kinek üzen Amerika azzal, hogy élőben közvetítenek egy kivégzést?
- 21:12 „Ha nem teszünk semmit, pár évtizeden belül akkor is 100–110 évig fogunk élni”
- 10:52 Újabb részletekre derült fény Diego Maradona halálával kapcsolatban
- 07:35 Lecsapott Amerikára Isaias, az idei hurrikánszezon első vihara
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
