Belföld

Internetes felmérés az EU-ról

Európa több mint 140 ezer polgára fejtette ki véleményét az EU soros elnöki tisztségét ellátó Görögország kezdeményezésére kialakított internetes kérdőívek segítségével. A tematikusan tagolt felmérések többek között az Európa jövőjéről, az egységes valuta megítéléséről, az iraki válságról kialakult lakossági véleményt kutatják.

Az alig valamivel több mint két hónappal ezelőtt megnyílt kérdőíves lehetőséggel az Európai Unió több mint 140 ezer polgára élt, kifejtve ezáltal véleményét például az unió bővítéséről is. Az eredményekből kiderül, hogy a felmérés önkéntes részvevőinek körülbelül 35 százaléka úgy véli, amennyire jó lépés az EU bővítése, éppen annyira negatív fejleménynek is számít, viszont valamivel több mint 30 százalék kifejezetten jó ötletnek tartja a bővítést. A válaszolóknak valamivel kevesebb, mint 5 százaléka érzi úgy, hogy a tizenöt tagú unió 25 tagúvá duzzasztása igencsak rossz fejlemény.

Az Európai Unió egységes valutájával, az euróval kapcsolatos kérdőívet kitöltők fele úgy vélekedett, hogy az euró bevezetése sikeres kezdeményezés volt. Egy egytől tízig terjedő skálán, ahol tízes a legrosszabb fokozat, az internetes szavazók 50 százaléka 1-től 3-ig terjedő osztályzattal értékelte az eurót.

A közös európai valutát illetően a svédek és a britek – az euró bevezetésétől tartózkodó három tagország közül kettő állampolgárai – a legszkeptikusabbak. A kérdőíves felmérésben részt vevő svédek közül minden ötödik úgy vélekedett, hogy az euró bevezetése hatalmas kudarcot jelentett. Hasonló véleményt fogalmazott meg a briteknek több mint 10 és a dánoknak 5 százaléka.

Georgiosz Papandreu görög külügyminiszter kollégáival is megosztotta az e-felmérés eredményeit. A szóvivő elmondta, hogy az Európai Bizottság, az európai parlamenti képviselők, illetve az EU tagországainak külügyminiszterei szintén tudtak az internetes felmérésről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik