Polt Péter szerint az ügyészség gyorsan, törvényesen és szakszerűen járt el azokban az ügyekben, amelyekkel kapcsolatos két interpellációra adott válaszát az Országgyűlés nem fogadta el hétfői ülésén.
Amit elmondtam az interpellációkra adott válaszomban az a szakmai helyzet, ezen túlmenően nincs kompetenciám arra keresni a választ, hogy miért történt így - nyilatkozta a legfőbb ügyész az MTI-nek a szavazást követően. Gusztos Pérter (SZDSZ) azzal kapcsolatban interpellált a legfőbb ügyészhez, hogy nem történt előrelépés a szabad demokrata politikusok több mint két éve tett feljelentése nyomán a Magyar Televízió Rt. pazarló gazdálkodása miatt. Tóth Károly (MSZP) azt firtatta, hogy miért nem járt el a legfőbb ügyész azokban az ügyekben, amelyekben az előző kormány vezető tisztségviselői érintettek.
Polt Péter hangsúlyozta: válasza "tartalmazza a valóságot", az ügyészség gyorsan, törvényesen és szakszerűen járt el. "Ezeknek az ügyeknek az intézése is alátámasztja azokat a vélekedéseket, hogy a magyar ügyészség bármelyik európai uniós országgal felveszi a versenyt, és a Magyar Köztársaság büszke kellene hogy legyen az ügyészség munkájára" - fogalmazott Polt Péter.

Ajánlott videó
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 19:06 Meghökkentő jelenet Bonyhádon: különleges vendég száguldott végig a főutcán
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 14:02 Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 13:01 Varga Mihály szerint az MNB-alapítványok létrehozása helyes volt, a problémát az ezekkel való visszaélés okozta
- 14:58 Így ért véget az akciósztárok rivalizálása: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évekig szívatták egymást
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 10:55 Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!