A Grundig szórakoztató elektronikai gyártó cég nem zárja ki a fizetésképtelenség bejelentését azután, hogy a török Beko-konszern elállt vételi hajlandóságától. " A legrosszabbtól tartunk " - közölte Thomas Schwarz, a Grundig igazgatótanácsának elnöke hétfőn. A Beko a felek " eltérő árelképzelései" miatt fordított hátat az üzletnek.
Max Grundig volt 50 évvel ezelőtt a vállalatalapító, aki Heinzelmann nevezető rádiókészülékével vetette meg a családi vállalkozásból világméretű konszernné kifejlődött Grundig-cég alapját. Az 50-es években e rádióból 500 ezret értékesítettek, ami a Heinzelmann-t a háború utáni évek slágertermékévé tette. A Grundig volt az a gyártó, amely a 60-as évek végén elsőként állt elő színes televíziós készülékkel. 1979-ben, a cég történetének egyik legjobb, egyben utolsó jó évében a Grundig 38 ezer embert foglalkoztatott 30 hazai és külföldi gyártótelepén, ám azután részben a távol-keleti konkurensekhez képesti magas árai miatt deficitessé vált. A nyolcvanas években emiatt foglalkoztatottak ezreitől volt kénytelen megválni, mígnem a Philips vette át 1984-ben cég feletti irányítást, Max Grundig pedig visszavonult az üzleti életből.
A holland óriásvállalat sem tudta azonban felszínen tartani a német gyártót, így az 1997-től egy bankkonzorcium tulajdonába ment át. 2000-ben a cég részvényeinek 89 százaléka Anton Kathrein rosenheimi antennagyártó kezébe került, aki tőkeerős partner keresésébe fogott - sikertelenül. Korábban megfeneklettek a tárgyalások a tajvani Sampo konszernnel, most pedig a török Beta-csoporttal.

Ajánlott videó
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 07:46 Konferencia Liga: a szezon legkínosabb vereségét szenvedte el a horvát listavezető
- 07:37 A börtön kapujából állították elő a rablással gyanúsított férfit
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 06:53 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:46 Rubio visszautasította a feltételezést, hogy idő előtt elhagyná Trumpot 2028 miatt
- 07:00 Elhagyott balatoni vitorlás vesztegel Siófokon az iszapban
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!