Belföld

Vizsgálatot kér az ombudsman az APEH adatmentéséről

admin
admin

2003. 03. 19. 07:00

Az adatvédelmi biztos szerint törvénysértő adatkezelés történt, amikor az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal (APEH) tavaly nyáron a pénzügyminiszter utasítására teljes adatállományát külső adathordozóra mentette.

Erről Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosa a vizsgálat lezárultával levélben tájékoztatta Szászfalvi Lászlót, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának MDF-es elnökét.

Péterfalvi Attila – mint az MTI birtokába jutott, március 7-i keltezésű levelében írja – megállapította: a személyes adatokat kezelő szervezetek jogellenesen továbbítottak egy adott időpontban rögzített adatállományokat a Pénzügyminisztériumba, a minisztérium pedig jogellenesen tárolja azokat. Hasonlóképpen jogellenesnek értékelte az adatvédelmi biztos az APEH – utasításra végrehajtott – egyszeri adatmentését, és ezen adatállomány elkülönített őrzésbe helyezését.

Péterfalvi Attila indoklása szerint az adatvédelmi törvény alapján személyes adatok kezelésére csak az érintettek hozzájárulásával vagy az azt elrendelő törvény esetében van lehetőség. Mivel jelen esetben ilyen törvényi felhatalmazás nincs, és nyilvánvalóan az érintettek sem járultak hozzá, ez a fajta adatkezelés jogellenes – állapította meg az országgyűlési biztos.

Jogellenesnek minősítette a szóban forgó adatkezelést azért is, mert az adatkezelők – az adatvédelmi törvényt figyelmen kívül hagyva – nem jelentették be az adatvédelmi biztosnak nyilvántartásba vétel céljából, hogy különféle személyes adatokat tartalmazó adatállományt a Pénzügyminisztériumba továbbítottak. Péterfalvi Attila szerint az elrendelt adatmentés, illetve az adatállományok elkülönült tárolása nem szolgálja a vonatkozó törvények által meghatározott célt.

Az adatvédelmi biztos felszólította az adatmentésben érintett szervezetek vezetőit, köztük a pénzügyminisztert: szüntessék meg a személyes adatok jogellenes kezelését, és semmisítsék meg a jogszabályi felhatalmazás nélkül kezelt adatállományokat. Az adatvédelmi törvény szerint “az adatkezelő haladéktalanul köteles megtenni a szükséges intézkedéseket és erről 30 napon belül írásban tájékoztatni az adatvédelmi biztost” – emlékeztet levelében a biztos.

A nagy állami nyilvántartásokkal szembeni bizalmatlanság eloszlatására az országgyűlési biztos azt javasolta az érintett szervezetek vezetőinek, többek között a Magyar Államkincstár és a Szerencsejáték Felügyelet elnökének, hogy azokat a másolt és a pénzügyi tárcának megküldött adatállományokat is semmisítsék meg, amelyek nem tartalmaznak személyes adatokat. Péterfalvi Attila megállapította: az adattovábbítással és a nyilvántartásba történő bejelentés elmaradásával valószínűleg fegyelmi vétség történt.

Az adatvédelmi biztos ezért fegyelmi vizsgálat lefolytatására kérte fel a pénzügyminisztert azokkal a vezetőkkel szemben, akik ugyan az ő utasítására, de több ponton megsértették az adatvédelmi törvényt. Az adatvédelmi biztos figyelmeztette a pénzügyminisztert, az APEH és az Államháztartási Hivatal elnökét, valamint a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokát: ha nem szüntetik meg a jogellenes adatkezelést, akkor tájékoztatnia kell a nyilvánosságot “az adatkezelés tényéről, a kezelő személyéről és a kezelt adatok köréről”.

Szászfalvi László múlt hét szerdai sajtótájékoztatóján úgy foglalt állást, hogy az ombudsman vizsgálati eredménye nyomán mind a pénzügyminiszternek, mind pedig a miniszterelnöknek le kellene vonnia a konzekvenciákat; László Csabának és Medgyessy Péternek is távoznia kell. Az ellenzéki honatya megítélése szerint a pénzügyminiszter utasítására történt adatmásolás és -tárolás az adóhivatal legnagyobb törvénysértése; s ez az adatkezelés megingathatja a közhitelű nyilvántartásba vetett állampolgári bizalmat.

Péterfalvi Attila az APEH Üldözötteinek Szövetsége beadványa nyomán vizsgálta az adatmásolás, illetve -tárolás jogszerűségét, hogy ezek mennyiben feleltek meg az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Bavaria's State Premier Markus Soeder speaks to supporters after first exit polls were announced on public television at the Bavarian regional government building after the Bavaria state election in Munich, southern Germany, on October 14, 2018. (Photo by Christof STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.