Belföld

Hajdu Istvánt jelölik az ORTT élére

Hajdu István kinevezését javasolja az Országos Rádió és Televízió Testület élére az államfő és a miniszterelnök - derült ki Mádl Ferenc és Medgyessy Péter pénteki megbeszélése után. A korábbi rádióelnök szerint a médiatörvény módosításakor konszenzust kell kialakítani a legfontosabb kérdésekről.

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu István kinevezését javasolja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) élére. Erről a két közjogi méltóság pénteken állapodott meg, amikor újabb négyszemközti egyeztetést folytatott az ORTT elnökének személyéről. Mádl Ferenc és Medgyessy Péter a napokban kéri fel hivatalosan Hajdu Istvánt a jelölés elfogadására.

Hajdu István hivatalos felkérése esetén elfogadja jelölését az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki tisztségére. A Magyar Rádió Rt. korábbi elnöke a távirati irodának nyilatkozva kiemelte, hogy szakmailag nagy kihívást jelentene számára a feladat, s jelezte: véleménye szerint az ORTT rendkívül nehéz helyzetben van. Terveiről egyelőre annyit közölt: a “tűzoltást”, azaz az elmaradások, mulasztások felszámolását tartaná a legsürgetőbb feladatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik