Belföld

Leépít a a Rába Futómű

A Rába Futómű Kft. elbocsátja 175, döntően alkalmazotti munkakörben dolgozó munkatársát; a csoportos létszámleépítést a társaság csütörtökön jelentette be a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központban.

Vissi Ferenc, a futómű kft. humán erőforrás igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a létszámcsökkentés a futómű kft. munkavállalóinak 6,8 százalékát érinti. Az üzemi tanács a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos döntéshez hozzájárult, a szakszervezet pedig tudomásul vette.

Az igazgató tájékoztatása szerint a kft.-n belül az improduktív és a produktív dolgozók jelenlegi aránya versenyképtelen a piacon. Ezért a versenyképesség növelése érdekében integrált vállalatirányítási rendszert vezettek be, új értékesítési és marketing szervezetet hoztak létre, ezáltal váltak szükségtelenné az érintett munkakörök. A cég nem termelő tevékenységet szüntet meg, hanem a hatékonyságot kívánja javítani – emelte ki.

A csoportos létszámleépítésbe kerülő dolgozók munkaviszonyukat azonnali hatállyal is megszüntethetik, a kollektív szerződés szerinti járandóságokat ez esetben is megkapják.

A megyei munkaügyi központ hétfőn tájékoztató irodát nyit a győri futómű gyárban, ahol további álláslehetőségekről informálódhatnak az érintettek.

A Rába Járműipari Holding Rt. 2002-ben 2,4 milliárd forint veszteséggel zárta az évet. A pozitív null szaldó tehát 2,4-2,5 milliárd forintos javulást fejez ki a holdingnál, amelynek árbevételét mintegy 60 százalékban a futómű gyár adja.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.