Belföld

Divat lett a bojkott Amerikában

Amerikában nem engedik szóhoz jutni a francia külkereskedelmi minisztert, a french fries-t freedom fries-ra keresztelik, az étteremben lekerül a borlapról a bordói.

Francois Loos francia külkereskedelmi miniszter a párizsi LCI hírtelevízió csütörtök reggeli adásában számolt be sikertelen kísérletéről. A miniszter megszólalási lehetőséget kért az egyik amerikai televíziós csatornán, de ott kategorikusan megtagadták, hogy kifejthesse Párizs Irak ügyében képviselt álláspontját.

A miniszter szerint egyelőre nincs szó az Egyesült Államokban forgalomban lévő francia áruk hivatalos bojkottjáról, ilyen lépés esetén az Európai Unió azonnal óvást jelentene be a Kereskedelemi Világszervezetnél (WTO), s nem kétséges, hogy az elmarasztalná a kezdeményező felet.

Tény viszont, hogy a francia termékek – borok, ásványvizek, kozmetikai termékek, sajtféleségek – Európán kívüli második legnagyobb felvevőpiacán az Irak elleni katonai fellépés kérdésében határozott különvéleményt képviselő francia magatartás dühödt médiaoffenzívát váltott ki, sőt korábban az amerikai alsóház kormánypárti vezetője utasítást is adott annak kivizsgálására, milyen módon korlátozhatnák a francia, német és belga termékek behozatalát.

Az amerikai média is a bojkott mellett

A Le Monde New York-i tudósítója a lap csütörtöki számában idézte Tucker Carlsont, a CNN tévé neves figuráját, aki szerint “szakadék nyílt a franciák és amerikaiak között, a múltban szokásos ellentéteken túl Franciaország ma már nem Washington szövetségesének, hanem ellensúlyának képzeli magát, s ezek után semmi meglepő nem lenne abban, ha sikeresnek bizonyulna a francia áruk bojkottja”. A véleménynek álcázott felhívás a jelek szerint széles közönség figyelmére tarthat igényt.

A francia lap szerint az amerikai sajtó összpontosított támadásba lendült Párizs ellen: a legkülönbözőbb csatornákon biztatják a francia termékek elutasítására a közvéleményt.

Divat lett bojkottálni

Valamennyi francia áru bojkottját követelem a Perrier ásványvíztől a pezsgőig, a kozmetikai luxustermékektől a baszk sapkáig és a croissant-ig – dörögte az egyik műsorban a nashville-i rádió közkedvelt műsorvezetője, Steve Grill. A rádióssztár szerint “a franciák megint elárulnak bennünket, megérdemlik, hogy egyszer már az árat is megfizessék érte”.

A kampányból nem maradt ki a New York Post sem. Egyik múlt heti vezércikkében “Bojkottáljuk hálátlan szövetségeseinket!” cím alatt a franciák és németek áruinak negligálását ajánlotta honfitársainak. A hangulatkeltés nem mondható hatástalannak: számos amerikai étteremből lekerültek az étlapról a francia bordói és burgundi borok, a francia szalmakrumplit (french fries) “szabadságkrumplinak” (freedom fries) keresztelték át.

Az LCI francia hírtelevízióban nyilatkozó Loos külkereskedelmi miniszter szerint alkalmat kellene találni, hogy közvetlenül az amerikaiakhoz szólva Párizs kifejthesse: továbbra is szövetségese Washingtonnak, ugyanúgy Szaddám Huszein bagdadi diktátor távozását és Irak lefegyverezését tekinti céljának, mint az Egyesült Államok, ez azonban nem zárja ki, hogy a cél eléréséhez más utakat találjon hatékonyabbnak. S mindez nem indokolhat franciaellenes indulatokat, a francia áruk elutasítását. Válaszolási lehetőség hiányában azonban nehéz valódi vitát folytatni – jegyzete meg a francia illetékes.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.