Belföld

A csirkések tiltakoznak a Metro ellen

A Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöksége szerint a Metro Áruházlánc beszerzési ár alatt kínálja eladásra ezekben a napokban az előhűtött csirkét.

Erről Takács László, a terméktanács igazgatója tájékoztatott csütörtökön. Közölte: tudomásuk van arról, hogy a Metro Áruházlánc február 20. és március 5-e között akciós áron hirdeti az előhűtött bratfertig csirkét.

A Metró hirdetése szerint 299 forintos fogyasztói áron kínálják a csirkét, amelynek beszerzési ára 290 forint plusz áfa, kilogrammonként, tehát így minden egyes csirke kilogrammjára minimálisan 23 forintos a ráfizetés. Az igazgató szerint nem lehet tudni, hogy a kereskedő miért vállalta a veszteséget egy adott termék esetében, ám a BTT-nél úgy vélik, hogy ez az eljárás különösen káros a magyar baromfiágazatra, ezen belül is a csirketenyésztőkre, mivel azok nehéz helyzetben vannak.

A Metro Áruházlánc eljárása ugyanis a többi áruházláncot, illetve kereskedelmi céget is arra motiválja, hogy egy lefelé tartó árspirálba kezdjenek, amelynek következtében a jelenleg is veszteséges magyar termelés tönkremenetele az uniós csatlakozás küszöbén, átmenetileg utat nyit az olcsóbb importnak. Takács László annak a reményének adott hangot a BTT elnöksége nevében, hogy a Metro Áruházlánc felismerve az üzletpolitikájában rejlő veszélyeket, átgondolja intézkedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik