Belföld

A kormány szerint nem vészes a hóhelyzet

Csütörtök reggel 102 település volt elzárva a külvilágtól, de a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) szerint nincs vészhelyzet. Ennek ellenére az iskolai hiányzásokat most nem kell igazolni.

A Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) szerint a rendkívüli időjárás miatt nehéz ugyan a helyzet, de nincs ok arra, hogy vészhelyzet kihirdetését javasolják bárhol az országban – erről Lamperth Mónika belügyminiszter beszélt a Kormányzati Koordinációs Bizottság csütörtök kora reggeli, többórás ülését követően az MTI-nek. A bizottság elnöke hozzátette: vészhelyzet kihirdetésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett kérelem.


216-102 

A belügyminiszter rámutatott arra, hogy az elsődleges feladat az elzárt települések ellátásának biztosítása, s az ülésen az ezzel, illetve a védelemmel kapcsolatos feladatokat határozta meg a bizottság. Lamperth Mónika jelezte: jelenleg 102 település van elzárva a külvilágtól, s összesen 216 út járhatatlan, de a helyzet percről percre változik. Kiemelte: arra kérik az autósokat, hogy Veszprém, Siófok és Pécs irányába ne induljanak el, mert a környéken a 90 kilométeres szél hótorlaszokat emelhet.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint a koordinációs bizottság az érintett munkáltatókat, gazdasági szervezeteket arra kéri, legyenek méltányosak a nehezen megközelíthető településeken élő dolgozóikkal, akik nem, vagy csak nehezen jutnak el a munkahelyükre.


Nem kérhetnek igazolást az iskolák


A KKB az oktatási intézmények fenntartóinak azt javasolja, hogy a helyi viszonyokat mérlegelve saját hatáskörükbe döntsenek a részleges, vagy teljes oktatási szünetről. A bizonytalan közlekedési helyzetre tekintettel a szülők mérlegeljék azt, hogy elengedhetik-e gyermeküket iskolába. Ha úgy döntenek, hogy biztonságosabb otthontartásuk, nem kell igazolatlan hiányzástól tartaniuk – fogalmaz a KKB határozata.

Lamperth Mónika hangsúlyozta: a védekezéshez szükséges pénz rendelkezésre áll.


Hóhelyzet az utakon 


A Kormányzati Koordinációs Bizottság csütörtök reggeli, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint különösen kritikussá vált a helyzet a szerda esti órákra Dél-Borsodban, ahol a 3-as és a 35-ös főút kivételével valamennyi alsóbbrendű út járhatatlanná vált.

– Ennek következtében a mintegy 40 település közel 16 órája közúton nem közelíthető meg – mutat rá a közlemény.

Ugyancsak kritikus a helyzet Veszprém, Fejér és Tolna, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol számos alsóbbrendű út járhatatlan, vagy nehezen járható.

A tájékoztatás szerint csütörtök reggelre tovább romlott a helyzet. Veszprémben 62, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 10 út, ebből kettő főút szakaszosan (4-es és a 33-as), Heves megyében 11, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 28, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 70 alsóbbrendű út járhatatlan, ennek következtében 102 település közúton elérhetetlen.
Továbbá járhatatlan még Győr-Moson-Sopron megyében 4, Zala megyében 7, Vas megyében 4, Fejér megyében 11, Tolna megyében 7, Bács-Kiskun megye 2 alsóbbrendű út.
Az ország területén összesen 216 alsóbbrendű út járhatatlan.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.