Belföld

A Mol közel egymilliárd forintot követel Százhalombattától

Százhalombatta önkormányzatának vezetése megkezdte a tárgyalásokat a Mol Rt. képviselőivel az összesen 930 millió forint iparűzési adó sorsáról; a nagyvállalat ugyanis az elmúlt két év során tévesen fizetett ennyit a városnak, és a többletet most visszakéri.

Az olajtársaságnál egy önrevízió során derült ki, hogy számos önkormányzatnak – közöttük Százhalombattának – több iparűzési adót fizettek. Benedek László polgármester az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arról tájékoztat: a 17 ezer lakosú Százhalombatta az idén 5 milliárd forint költségvetéssel gazdálkodik, a Mol Rt. által visszakért összeg ennek csaknem egyötödét teszi ki. Ezért a gyors visszafizetés gazdasági bizonytalanságot idézne elő a városban.

Benedek László úgy véli, hogy a település legnagyobb
munkaadójának és adózójának sem lehet érdeke, hogy a várost váratlanul ilyen költségvetési veszteség érje. A helyzetet nehezíti, hogy a törvényi kötelezettség szerint a városi költségvetést e hónap közepéig el kell készíteni, s a Mol Rt.-vel szemben fennálló tartozás miatt e munka bizonytalanná vált. Az olajvállalattal további tárgyalások során igyekszik a város vezetése az összeg visszafizetéséről kompromisszumos megoldást találni – áll a közleményben. A Mol MTI-hez korábban eljutatott tájékoztatása szerint az olajtársaságnál 2003. januárjában végrehajtott önellenőrzésnél fedezték fel, hogy cég 2001-ben a szükségesnél 2,28 milliárd forinttal több iparűzési adót számolt el és fizetett ki az önkormányzatoknak. A probléma rendezése érdekében a Mol folyamatosan egyeztet az érintettekkel.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.