Belföld

(Há)borúlátó börzék

Újabb negatív rekordok születtek a múlt héten, miután kevés kivételtől eltekintve tovább csúsztak lefelé a világ tőzsdeindexei. A hazai piac egyelőre a gyorsjelentésekre vár.

Itthon még egy hetet kell várni az igazi pezsgésre, a 2002-es gyorsjelentések döntő többsége ugyanis csak február 12. után jelenik meg. Ennek ellenére sem ígérkezik unalmasnak az elkövetkezendő pár nap, elsősorban az Egyesült Államokból érkeznek majd irányadó hírek.

A legjelentősebb vállalatok közül a Cisco eredménye kedden, a PepsiCo és a Safeway eredménye csütörtökön jelenik majd meg, és nagyobb hatású makromutatók is várhatók. Hétfő délután és szerdán az amerikai feldolgozóipari, illetve szolgáltatói menedzserindexek látnak napvilágot, csütörtökön pedig a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó termelékenységi adatokat közlik a tengerentúlon.

A hét utolsó napjára is marad izgalom, ekkor jelenik meg az Egyesült Államok januári munkanélküliségi rátája. Az utóbbi hónapokban kétszer is hat százalékra ugró munkanélküliségi mutatótól ezúttal nem várnak elmozdulást a piaci szakemberek.

Európa: új utakon

Az európai részvénypiacok ezen a héten talán némi önállóságot mutatnak majd. Kedden ugyanis a francia Alcatel és a német DaimlerChrysler is nyilvánosságra hozza gyorsjelentését. Ezenfelül a szintén kedden megjelenő francia fogyasztói bizalmi index, illetve szerdán a német januári munkanélküliségi ráta is azt vetíti előre, hogy az európai benchmarkok ezúttal külön utakat járhatnak.

A héten ülésezik az Európai Központi Bank és a brit jegybank is. Az elemzők egyöntetű véleménye szerint egyik sem változtatja meg irányadó kamatszintjét.

















Tőzsdeindexek
Index
2003.01.24
2003.01.31
Változás egy hét alatt, %
Év eleje
Éves teljes változás
Rio Bovespa
10 783,7
10 941,1
1,46%
11 268,5
-2,91%
Párizs CAC
2 898,6
2 937,9
1,36%
3 063,9
-4,11%
Frankfurt DAX
2 717,8
2 747,8
1,10%
2 892,6
-5,01%
Moszkva RTS
343,3
345,6
0,66%
359,1
-3,76%
Dow Jones IA
8 131,0
8 053,8
-0,95%
8 431,6
-4,48%
Mexikó BOLSA
6 012,6
5 954,4
-0,97%
6 127,1
-2,82%
Prága PX50
469,9
465,3
-0,98%
460,7
1,00%
London FTSE
3 603,7
3 567,4
-1,01%
3 940,4
-9,47%
Nasdaq
1 342,1
1 320,9
-1,58%
1 335,5
-1,09%
Varsó WIG
14 133,8
13 844,8
-2,05%
14 366,7
-3,63%
Hang Seng
9 460,6
9 259,0
-2,13%
9 321,3
0,67%
BUX
7 674,0
7 485,8
2,45%
7 798,3
4,01%
Nikkei 225
8 731,7
8 339,9
-4,49%
8 579,0
-2,79%


A hazai részvénypiac e heti mozgása vélhetően inkább Európa nyugati feléhez fog kötődni. A BUX alsó támasza 7400 pont körül alakulhat, felfelé viszont jóval szabadabb az út: az index értéke elméletileg a 7700 pont körüli szintig is felkúszhat.

Állandósuló pesszimizmus

Az elmúlt napokban a Dow Jones egy, a Nasdaq másfél százalékot veszített értékéből. A pesszimista hangulatot az állandósult háborús veszély mellett a napokban megjelent amerikai gazdasági mutatók generálták. A negyedik negyedévben a GDP a várakozásoktól elmaradva, éves szinten mindössze 0,7 százalékkal növekedett az Egyesült Államokban, a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe pedig újfent csökkenést mutatott. Európában szintén tovább gyengült a lakossági bizalom, az eurózónában közel hatéves mélypontra esett a hangulatmérő index.

Az előző heti drasztikus csökkenés után korrigált a német és a francia részvénypiac, de az emelkedés mértéke nem érte el a másfél százalékot sem. A fellendülést – az amerikai tőzsdék gyengélkedése mellett – a német gazdasági miniszter rövid időn belül másodszor is csökkentett GDP-növekedési prognózisa is hátráltatta.

A legrosszabbul a brit cégek részvényesei jártak, a FTSE negyedik egymást követő hetét zárta csökkenéssel. Európa nyugati felén így már nem maradt index, mely az év első hónapját a szilveszterinél magasabb szinten zárta volna.

Pénz- és állampapírpiac

 

Három diszkont kincstárjegy aukciót tartott a héten az Államadósság Kezelő Központ. A legrövidebb papír aukcióján 3 bázispontos hozamcsökkenés (5,62 százalék) mutatkozott, két és félszeres túljegyzés mellett. A hat hónapos jegy kibocsátásán az átlaghozam (6,12 százalék) 155 bázispontot zuhant a két héttel korábbi aukcióhoz mérten, míg a leghosszabb diszkont esetében 53 bázisponttal emelkedett a hozamszint (6,44 százalék). Mindkét aukció kétszeres túljegyzés mellett zajlott.
A kincstárjegyekből az eredetileg tervezettnél nagyobb mennyiségű kibocsátásra került sor, a háromhónapos papírból a meghirdetett 30 milliárd helyett 40 milliárdnyi, a hat- és tizenkét hónaposból a tervezett 35 milliárd helyett 40 milliárd forintnyi mennyiséget allokáltak.
A másodpiacon minden lejáraton erőteljesen csökkentek a referenciahozamok.
A Dwix index 56 bázisponttal 6,99 százalékra csökkent.
A forint a dollárral szemben (226,8) 0,8 százalékot erősödött a héten, míg az euróval szemben a sávban 11,7 százalékra kúszott fel az előző heti 10,3 százalékot követően.  

A BÉT is gyengélkedik

Térségünkben az átlagnál is gyengébben szerepeltek a tőzsdeindexek. A cseh PX-50 egy, a varsói WIG két százalékot esett, míg a BUX vesztesége két és fél százalékot tett ki. Itthon a megszokottnál alacsonyabb forgalom kísérte az index lemorzsolódását, a BUX mindössze egy napon tudott szerény, mindössze negyvenpontos korrekciót felmutatni.

A likvidnek minősülő részvények közül négy zárta javulással a hetet. A Pannonplast harminc százalékot ugrott, ráadásul két nap alatt. A társaság pénteken megjelent eredménye nem indokolta az ugrást, a piacot felvásárlási pletykák bolygatták fel. A szerzői jogokkal kapcsolatban több mint két éve tartó jogvitát peren kívüli lezáró Graphisoft hétszázalékos erősödéssel érdemelte ki a második helyet, míg a jelentős forgalommal forgó Egis három százalékot javult.

A tőzsdén jegyzett legnagyobb kapitalizációjú társaságok mindegyike megsínylette a hetet. A Mol egy, az OTP három, a Matáv három és fél százalékot zuhant, míg a Richter négy százalékot vesztett értékéből. A gyógyszergyár frissen megjelent eredménye viszont minden várakozást felülmúlt, így jelentősebb árfolyam-emelkedés is elképzelhető.

A hét vesztese a NABI volt, részvénye értékének közel tizedét vesztette el egy hét alatt, így négyéves mélypontra került. A hét elején még viszonylag jól teljesített, ám a NABI-vezér bejelentése után – mely szerint idén biztosan sor kerül új részvény kibocsátására – drasztikusan csökkent az árfolyam. Öt százalékot esett a Danubius, illetve a Synergon, és az Antenna részvényeseinek sem volt okuk örülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik