Belföld

A Világ a Valóságban – ami történik és amit látunk

Az RTL Klub egyik prominensének állásába került, hogy a ValóVilág játékosai főműsoridőben az anális szexualitás örömeiről cseréltek eszmét. Noha ez ügyben az egyelőre határozatképtelen ORTT-nek minden bizonnyal még lesz egy-két – összegszerűségében is súlyos – szava, a történtek elsősorban ízlésbeli és nem jogi kérdéseket feszegetnek.

Amíg a játékosok önként vállalkoznak a szereplésre, addig ízlésbeli és nem jogi megítélés alá tartozik mindaz, ami a ValóVilág című műsorban történik – jelentette ki a Népszabadság kérdésére a Társaság a Szabadságjogokért szervezet ügyvivő jogásza. Pelle Andreát annak kapcsán kerestük meg, hogy a ValóVilág című műsor szereplői az azonos neműek közötti szexuális örömszerzés anális módozatait ecsetelték, illetve két nő “aktív” tusolását közvetítette az RTL Klub főműsoridőben – jelentős felháborodást is okozva ezzel. A volt elnök, Körmedy-Ékes Judit lemondása miatt jelenleg határozatképtelen Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) MSZP által delegált tagja, Ladvánszky György hétfőn sürgős intézkedésre kérte a tévé vezetőit, akik elébe menve a testület várhatóan szigorú büntetésének, komoly önkorlátozást jelentettek be, és – realitys kifejezéssel élve – még aznap “kiszavazták” a cégtől a műsor producerét, Árpa Attilát.

Kemény Vagyim szociológus szerint a valóságshow-k az emberi méltósághoz való viszonyt feszegetik: érthető, hogy emberek bizonyos cél érdekében lemondanak privát szférájukról, ám kérdéses, hogy a televíziók visszaélhetnek-e ezzel. A valóságshow-k igyekeznek újraírni a privát és a nyilvános szféra határait, ahogy a kereskedelmi tévék beszélgetős műsoraiban is egyre gyakoribbak a melegséggel, leszbikussággal és a szexualitással foglalkozó témák. Az adók azonban nem gondolták végig, hogyan alakulhatnak az előítéletek: bedobnak valamit a köztudatba, ami érdekes, látványos és jól eladható, ám nem helyezik összefüggéseibe a problémákat. Maga a vita és a látványosság az érdekes számukra, nem az azok révén felmerülő problémák tudatosítása. Kemény Vagyim hozzátette: a valóságshow-król nyilatkozó személyekhez hasonlóan most ő maga is hozzájárul ahhoz, hogy a téma továbbra is a társadalmi viták központjában maradjon, ami által a kereskedelmi tévék “szekerét tolja”.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.