Belföld

Nem számítanak komoly ármozgásra a BÉT-en

admin

2003. 01. 15. 10:08

Néhány pontos emelkedéssel 7887,51 ponton nyitott szerdán a BUX, ám a kereskedés első perceiben máris negítvba fordult a mutató. Kis mértékű ármozgásokat várnak szerdán a budapesti részvénypiacon a megkérdezett tőzsdei szakértők.

Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. üzletkötője közepes, 5 milliárd forint körüli forgalomra és plusz-mínusz 50 pontos index-elmozdulásra számít. A blue chipek közül véleménye szerint erősödhet a Matáv a távközlési szektor jó nemzetközi szereplése miatt, a többi vezető papír árfolyamában azonban nem számít nagy mozgásra. A kisebb részvények közül a Rába piacán vár az MKB üzletkötője továbbra is
élénk kereskedést vár.

Káldi László, a Raiffeisen Értékpapír Rt. kereskedője a nyitásban kisebb emelkedést valószínűsít, a nap további részében pedig trend nélküli kereskedésre számít minimális ármozgásokkal. Hozzátette, hogy a kedden megjelent vállalati hírek szerdán is hatással lehetnek a Rába, a Pannonplast illetve a NABI árfolyamára.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 4,6 ponttal jobb helyzetben nyitott szerdán, és rövidesen 16,1 pont volt a nyeresége. A frankfurti DAX-30 19,61 pontos nyereséggel indult szerdán, és néhány perc múlva 29,12 pontos pluszban volt.

Vegyes irányzatú kereskedés után emelkedéssel zárt szerdán a tokiói értéktőzsde vezető mutatója, annak ellenére, hogy a jen erősödött. A bankok és más, hazai kereslet vezérelte részvények jobbára drágultak, a fejlett technológiai részvények gyengültek. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 58,69 pontos, azaz 0,69 százalékos nyereséggel 8611,75 ponton végzett szerdán.

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i tőzsde irányadó mutatói a befektetőknek arra a reményére, hogy kedvezőek lesznek a napokban nyilvánosságra kerülő vállalati negyedéves eredmények. Már tőzsdezárás után ismertetik az Intel negyedik negyedévi eredményeit. A Nasdaq Composite index 1461,01 ponton fejezte be a napot 1,04 százalék (14,97 pont) növekedéssel. A DJIA index 0,65 százalékkal (56,64 ponttal) 8842,62 pontra emelkedett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.