Tegnap a havazás határozta meg az ország életét. Árnyaltan fogalmazva: lelassult a közlekedés. Mások szerint megbénult. Miközben Budapest főpolgármestere arra kérte az autósokat, hogy hagyják odahaza járművüket, a vonatok és a távolsági buszok mindenütt jócskán késtek – és voltak vidékek, amelyek a hétfői Volán-sztrájk után kedden is összeköttetés nélkül maradtak. Az erős havazás a legtöbb gondot Baranya, Békés, Szolnok és Veszprém megyében okozta, ahol több bekötőút járhatatlanná vált, s egyes körzetekben mára bölcsődei, óvodai, iskolai szünetet rendelnek el. A horvát–magyar határszakaszon akadozik a forgalom. A hajléktalanszállók kedden folyamatosan fogadták a fedél nélkülieket. A hókotrók mindenütt dolgoztak, miközben Kékestetőről és Galyatetőről délután még azt jelezték, hogy nincs síelésre alkalmas hó. Az előrejelzés szerint: lesz, elsősorban a déli országrészben. Majd a havazást „szibériai" hideg váltja fel.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 18:28 „Ez nem ügynöklista – ezeket a történeteket még meg kell alkotni” – történészek az aktanyilvánosságról
- 18:20 Bolondot csinált a Fradi idegenben az AC Milanból
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 14:02 Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben
- 13:01 Varga Mihály szerint az MNB-alapítványok létrehozása helyes volt, a problémát az ezekkel való visszaélés okozta
- 09:22 Kutatás: a magyarok inkább nem hiszik el Orbán Viktor történetét a beszervezésről
- 10:55 Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- 14:58 Így ért véget az akciósztárok rivalizálása: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évekig szívatták egymást
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány
- 10:30 Helybenhagyták a döntést, Matolcsyék rács mögött maradnak
- 09:57 Bóka János követeli, hogy állítsák le az ügynökakták honlapját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
