Belföld

Kazettaügy – Torgyánhoz csak kenőpénzen át vezetett az út?

A kazettaügyként ismertté vált büntetőper tárgyalását kezdte meg szerdán a Fővárosi Bíróság (FB); a vádlottak közül ketten tagadták bűnösségüket, ketten pedig nem tettek vallomást.

Benczéné Tóth Judit ügyvéd és három társa ellen a Fővárosi Főügyészség még 2002 februárjában emelt vádat hivatali befolyással visszaélés bűntette miatt. Az ügyészség szerint a bűnsegédi magatartással vádolt Deésy Géza, Mittelmayer Ferenc és Mittelmayer Ferencné 2000-ben egy Agropark létesítéséhez akart támogatást szerezni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól.

Ennek érdekében megbeszélést folytattak a tettesi magatartással vádolt Benczéné Tóth Judittal arról, hogy az ügyvédnő 3 millió forintot juttat el Torgyán József akkori földművelésügyi miniszter fiának, Torgyán Attilának azért, hogy közbenjárjon apjánál az Agropark létesítésének érdekében. A megbeszélésről Deésy Géza titokban hangfelvételt készített, ennek nyilvánosságra kerülése robbantotta ki az ügyet 2001 januárjában.

A színlelt deal

Nem vallotta magát bűnösnek a terhére rótt bűncselekményben a vádlottak közül elsőként meghallgatott Benczéné Tóth Judit ügyvédnő. Állítása szerint Mittelmayer Ferenccel együtt csak Deésy Géza előtt akarták színlelni azt, hogy eljuttatnak 3 millió forintot Torgyán Attilának.

Vallomása szerint Deésy Géza politikai kapcsolatrendszerére hivatkozva egyre gyakrabban százezres összegeket kért magáncéljaira Mittelmayer Ferenc cégétől. Úgy hallotta, hogy Deésy Géza zsarolta is Mittelmayer Ferencet, a Pest Megyei Önkormányzat külügyi bizottságának akkori elnökét egy, a férfi ellen folyó büntetőügy nyilvánosságra hozatalával.

Benczéné Tóth Judit azt állította, hogy Deésy Géza szorgalmazta azt az ötletet, hogy Torgyán József fia révén kérjenek támogatást a tervezett Agropark létesítéséhez az akkori földművelésügyi minisztertől. Hozzátette: a vesztegetés színlelésével kifizetett 3 millió forintos összegre hivatkozva, az így keletkezett pénzhiány, kiürült kassza ürügyén akart Mittelmayer Ferenc szabadulni Deésy Géza pénzköveteléseitől.

Az ügyvédnő elmondása szerint egy általa át nem nézett, állítólagosan pénzt tartalmazó csomagot átvett ugyan, de azt nem juttatták el Torgyán Attilához. A csomagot, Deésy Géza látóköréből kikerülve, a megbeszélés helyszínét elhagyva azonnal visszaadta Mittelmayer Ferencnek.

Kenőpénzen át vezet az út a támogatáshoz

Az ügyben bűnsegédként, másodrendű vádlottként szereplő Deésy Géza nem kívánt vallomást tenni a tárgyaláson. A bíróság ezért Deésynek a nyomozati szakaszban gyanúsítottként, illetve korábban az ügy tanújaként tett vallomásait ismertette.

E szerint Mittelmayer Ferenccel meggyőződésük volt, hogy csak így tudják projektjüket megvalósítani, és az Agropark építésének ügyét elősegíteni. A titkos rögzítésről szólva Deésy Géza a felolvasott nyomozati vallomás szerint azt akarta demonstrálni, hogy az akkori agrártárcánál csak veszegetéssel vagy kenőpénzek átadásával lehet előbbre jutni, bármilyen jó programot is készít egy kívülálló.

Mittelmayer Ferenc, aki összefüggéstelen, több állításában is egymásnak ellentmondó vallomást tett, szintén nem vallotta magát bűnösnek. Az ügy több részletére nem emlékezett. A bíró kérdésére válaszolva elmondta: másik büntetőügyével nem zsarolta Deésy Géza. A tárgyalássorozat március 5-én szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik. Torgyán Józsefet és Torgyán Attilát is megidézik tanúként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik