Belföld

Kereskedelmi törvény megalkotását szorgalmazza a VOSZ

Kereskedelmi törvény megalkotását szorgalmazza a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ). A szervezet tavaly megalapított kereskedelmi és szolgáltatói szekciójának keddi közleménye szerint a jogszabályt az Európai Uniós csatlakozás előnyeinek kihasználása érdekében kellene mielőbb kidolgozni úgy, hogy az a bolti értékesítés strukturált működéshez keretet adjon.

A törvény az illetékes hatóságok feladatának pontos meghatározásával, a fekete piac elleni küzdelem hatékonyságának növeléséhez is hozzájárulhatna – áll a közleményben. A VOSZ szerint a GDP 12 százalékát adó kereskedelmi ágazat működési feltételei jelenleg átláthatatlanok, ami akadályozza a szakma fejlődését.

A VOSZ a közleményben javasolja, hogy a kereskedelmi törvényben tiltsák meg a beszerzési ár alatti értékesítés. Az integrációt követően bővülő kínálat ugyanis árszínvonal-csökkenést von maga után, amely a magyarországi gyártókat az eddiginél hatékonyabb költséggazdálkodásra kényszerít.

A szekció által támogatott új kereskedelmi törvény további sarkalatos pontja a kereskedelmi létesítmények nagyságának törvényben foglalt korlátozása. A jelenlegi gyakorlat szerint minden beruházó belátása szerinti méretben építhet bevásárlóközpontot, vagy hipermarketet, pedig a kereskedelem szerkezetének egyensúlya miatt ezt szabályozni kellene – mutat rá a VOSZ a közleményben.

A témában a VOSZ február 6-án Budapesten rendez konferenciát “EU-csatlakozás: magyar kereskedelem – quo vadis?” címmel azzal a céllal, hogy a kereskedelmi vállalatok, beszállító és szolgáltató partnereik döntéshozói tájékozódjanak az uniós szabályozásról, az ottani piaci mozgásokról és árviszonyokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik