Belföld

Büntetés a nem sztrájkoló Volán-sofőröknek?

Sikeres volt a kétórás Volán-munkabeszüntetés, a kollégák végrehajtották a sztrájkmenetrendet - mondta Inokai Géza, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

Inokai becslése szerint a dolgozók több mint 90 százaléka sztrájkolt és a járatok egyharmada nem indult el. Utalt arra, hogy Debrecenben, Kecskeméten és Gyöngyösön a munkahelyi vezetők nyomást gyakoroltak a dolgozókra, akik közül emiatt néhányan felvették a munkát. Hozzátette: a szakszervezet vizsgálja annak lehetőségét, hogy milyen lépéseket tegyen az említett esetekben.

Inokai Géza elmondta: hétfőn délután folytatódnak a megbeszélések a munkáltató és a szakszervezet között. Az elnök bízik abban, hogy a munkáltató nem erőből tárgyal, hanem belátja, meg kell szüntetni azt a hiányosságot, amit évek óta görget maga előtt a szakma. Utalt arra, hogy míg Nyugat-Európában a közúti közlekedésben dolgozók 20 százalékkal a nemzetgazdasági átlag felett keresnek, addig Magyarországon 25 százalékkal kevesebb a Volán dolgozók keresete az átlagnál.

Kérdésre válaszolva Inokai Géza elmondta, hogy a tagság elszánt és ha eredménytelenül folynak a tárgyalások, akkor készek újabb munkabeszüntetéseket indítani. Mint fogalmazott, vigyáznak arra, hogy politikailag semlegesek maradjanak. Hozzátette: egy korábbi demonstrációt azért halasztottak el, hogy annak ne legyen politikai színezete.

Inokai Géza szólt arról is, hogy az első fokon hozott, nem jogerős Fővárosi Munkaügyi Bírósági végzést megfellebbezik és ha a bíróság másodfokon is jogszerűtlennek mondja ki a sztrájkot, akkor vállalják a felelősséget. Elhangzott: a kiesett árbevételt nehéz konkretizálni, mert az utasokat, ha késve is, elszállítják a buszok.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.