Belföld

SMS-csúcsot hozott a szilveszter

Nemhiába várták a mobilszolgáltatók pluszkapacitásokkal karácsony után szilvesztert is, előfizetőik keze alatt ugyanis minden eddiginél több SMS született - írja a Népszabadság. A társaságok szerint az üzenetforgalomban nem volt fennakadás. Ennek ellenére, ha nem is tömegesen, de előfordult, hogy a mobiltelefon nem tudta azonnal továbbítani az SMS-t, vagy éppen elküldte, de azt jelezte, hogy sikertelen volt a próbálkozás, de az is előfordult, hogy a címzett háromszor is megkapta a jókívánságokat.

A Westel előfizetői szilveszterkor négyszer több üzenetet küldtek, mint egy átlagos hétköznapon. Az SMS-ek száma szentestén és december 31-én meghaladta a 15,5 milliót, míg a teljes (kimenő és bejövő) SMS-forgalom ennél sokkal nagyobb volt – tájékoztatta lapunkat a Westel. Szilveszterkor alig két óra leforgása alatt 1,8 millió SMS-t küldtek a Westel ügyfelei, azaz közel annyit, mint máskor 24 óra leforgása alatt. A Pannon teljes SMS-forgalma december 31-én és január 1-jén együttesen közel 19 millió darab volt. Erre a terhelésre a társaság mintegy 62 százalékos időszakos kapacitásnöveléssel készült fel. A Vodafone-nál a szilveszteri SMS- forgalom egy átlagos napinak több mint tízszerese volt.

Bár az SMS-forgalom az elmúlt napokban zavartalan volt, néhány vidéki nagyvárosban – például Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Szolnokon, Debrecenben és Miskolcon – a Vodafone, a Pannon GSM, és más vezetékes telefonszolgáltatók előfizetői december 31-én és január elsején azt tapasztalták, hogy nem vagy csak nagyon nehezen tudnak westeles telefonszámokat elérni. A Westeltől lapzártánkig nem tudtuk meg, mi okozta a fennakadást. Mint azt a Pannon GSM-nél mondták, a két nap alatt több mint kétszázezer hívást érintett a probléma, ám előbb vagy utóbb mindenkinek sikerült a telefonálás, csak jóval nehezebben a megszokottnál. A Vodafone ügyfélszolgálatára szintén érkeztek hasonló panaszok, illetve a szolgáltató is érzékelte a Westel rendszerében levő problémát. Mint megtudtuk, a Vodafone különböző forgalomirányítási technikákkal próbálta megoldani a kellemetlen helyzetet. Mint a Vodafone-tól megtudtuk, január elsején éjfélre visszaállt a régi rend.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.