Belföld

Ki feleljen a hajókért?

Az Európai Bizottság még az év elején újabb javaslatokat terjeszt elő a tengerhajózás biztonságának erősítése érdekében. Nem tisztázott ugyanis, hogy miképp oszlik meg a felelősség a tulajdonosok, a bérlők és az üzemeltetők között.

Romano Prodi bizottsági elnök csütörtökön azt követően folytatott erről telefonbeszélgetést Jacques Chirac francia köztársasági elnökkel, hogy szerda este a francia-belga partok közelében újabb tengeri baleset történt: a Vicky nevű tartályhajó ütközött neki egy néhány hete ott elsüllyedt
norvég teherszállító roncsainak.


A Prestige nevű norvég tartályhajó november végi elsüllyedése, valamint az azóta bekövetkezett újabb balesetek ismét a figyelem középpontjába állították a tengerhajózás biztonságának a kérdését. Az Európai Bizottság elnöke elsősorban a tengeri balesetekért viselt jogi felelősség tisztázását tartja sürgetőnek.


A bizottság már december elején megtette az első lépést: kiadott közleményében kezdeményezte 66 olyan hajó feketelistára helyezését, amelyek nem felelnek meg a biztonsági követelményeknek. Javasolta továbbá: egyszer s mindekorra tiltsák meg, hogy nehézolajat elavult, egytestű tartályhajókon lehessen szállítani. Néhány nappal később a tagországok közlekedési miniszterei megállapodtak arról, hogy kitiltják kikötőikből az ilyen hajókat, és tovább szigorítják a veszélyes anyagokat szállító vízi járművek ellenőrzésére – szükség esetén felségvizeikről való eltávolítására – vonatkozó rendelkezéseket.


A tengerhajózás biztonságának ügye Franciaország és
Spanyolország kezdeményezésére a december közepén tartott
koppenhágai EU-csúcs napirendjén is szerepelt. A tizenötök akkor arra kérték az Európai Bizottságot, hogy márciusig terjesszen elő jelentést a súlyosabb környezetszennyezéssel járó tengeri balesetekért viselt felelősség kérdéséről. Ilyen esetekben is elvileg “a szennyezést okozó fél fizet” általános elvének kellene érvényesülnie. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban korántsem tisztázott, hogyan lehet megállapítani a
felelősségeket, illetve hogyan oszlanak meg ezek a hajó tulajdonosa, bérlője, üzemeltetője és a szállítmányozásban esetleg érintett többi társaság között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik