Belföld

Regionális érdekek – olajozott együttműködés

A térség legfontosabb bankjainak és távközlési társaságainak múlt heti elemzése után most a régió meghatározó olajpapírjai és a gyógyszergyártók részvényei kerültek terítékre.

Módszertan

A részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A tájékozódást megkönnyítendő a részvények EPS mutatóit forintra átszámolva közöljük.  

A lengyel PKN Orlen az utóbbi két hónapban oroszlánkörmeit mutogatta. A társaság előbb a British Petroltól szerzett meg ötszáz németországi Aral benzinkutat, majd a Rotch Energyvel közösen beadta pályázatát a Rafineria Gdanska évek óta húzódó, a finomító 75 százalékos részesedéséről szóló privatizációs tenderére.

Olaj triumvirátus

A befektetők nyugodtabb alvásáról a kedvező harmadik negyedéves eredmény gondoskodott. A PKN az év első kilenc hónapjában két














PKN
Ajánló
Ajánlás
Di Bre Banku
4
Erste Bank
3
ING
3
CDM Pekao
4
Bank Zachodni WBK
4
Átlag
3,6
P/E 02
12,9
P/E 03
10,1
EPS 02
82,7
EPS 03
105

százalékkal 4,7 milliárd zlotyra növelte árbevételét az előző év hasonló időszakához mérten, nettó profitja pedig megduplázódott (176 millió zloty). Az árbevétel körülbelül a Mol bevételeinek harmadát, a nyereség a magyar társaságénak a húsz százalékát teszi ki.

A spekulánsok, illetve a versenytársak fantáziáját az elmúlt hetekben a társaság terjeszkedési szándékai izgatják. A PKN ugyanis bejelentette, hogy nem áll le az akvizíciókkal hanem további külföldi terjeszkedést tervez, szlovák, cseh, illetve horvát és görög felvásárlásokat is fontolgat. Az elemzők némiképp szkeptikusak az olajcég részvényének jövőjét illetően, vételi ajánlást nem fogalmaztak meg az utóbbi időben, igaz tartásnál rosszabb minősítést sem adtak.














MOL
Ajánló
Ajánlás
Erste Bank
5
Deutsche Bank
5
Concorde
4
Raiffeisen
5
CIB
5
Átlag
4,8
P/E 02
8,2
P/E 03
6,5
EPS 02
692
EPS 03
880


A Mol regionális terjeszkedésében a legnagyobb akadályt az OMV testesíti meg. Az osztrák társaság szintén a közép-európai és balkáni területekre fókuszálja akvizíciós politikáját, ugyanakkor a Mollal több területen is együttműködik. A közeljövőben két jelentősebb ütközőpont várható a magyar és az osztrák társaság között, a román Petrom, illetve a horvát INA privatizációja során.

Az OMV az év első kilenc hónapjában két százalékkal csökkenő árbevételről (1,8 milliárd euró), illetve 85 millió eurós (hozzávetőleg húszmilliárd forintos) adózott eredményről számolt be, ami kismértékben ugyan, de alulmúlta a várakozásokat. Az elemzők megítélése szerint a részvény árfolyama a felhalmozási szint közelében van.














OMV
Ajánló
Ajánlás
Bank Austria
5
Erste Bank
4
Raiffeisen
5
Goldman Sachs
4
ING
3
Átlag
4,2
P/E 02
8,3
P/E 03
7,1
EPS 02
2615
EPS 03
3057


Mindhárom papír meghatározó tagja a lokális tőzsdeindexeknek, ennél fogva kihagyhatatlanok a befektetők portfóliójából. A triumvirátusból idén a Mol szerepelt a legjobban. A magyar társaság papírja tizenöt százalékkal erősödött, mialatt az OMV hat, a PKN húsz százalékot veszített értékéből forintban számolva.

A Mol harmadik negyedéves eredménye ismét kellemes meglepetést keltett (lásd korábbi összefoglalónkat), amit az elemzők sorra vételi ajánlásokkal honoráltak, így a legmagasabb minősítési átlaggal a magyar cég büszkélkedhet. A P/E mutató alapján körülbelül egy szinten mozog a Mol és az OMV részvénye, melyekhez képest a PKN enyhén túlárazottnak tűnik.














Richter
Ajánló
Ajánlás
UBS Warburg
3
Raiffeisen
5
Concorde
5
Erste Bank
4
IE – New York
5
Átlag
4,4
P/E 02
11,1
P/E 03
11
EPS 02
1369
EPS 03
1383

Gyógyszerpapírok

Közép-Európa fontosabb tőzsdéit összefoglaló, a BÉT által összeállított CETOP20 indexben mindössze négy gyógyszergyártó részvénye található. A legnagyobb súllyal a Richter, míg a legkisebbel az Egis papírja szerepel. Érdekesség, hogy a térség legnagyobb hasonló profilú cége, a horvát Pliva kimaradt a felsorolásból, mivel az ország egyáltalán nem szerepel az átfogó indexben.

Október végén hivatalosan is bejelentették a szlovén LEK felvásárlását. A svájci Novartis a részvények közel száz százalékát vásárolta meg, ezzel háromra redukálta a portfóliókba kerülő hasonló típusú papírok számát. A két magyar részvényen, illetve a – még mindig a kosárban található – LEK-en kívül a szintén szlovén Krka szerepel a CESI indexekben, mellette a horvát Pliva számít még vetélytársnak .

A Kelet-Európa legnagyobb társaságaként tevékenykedő Pliva harmadik negyedéves eredménye az Egyesült Államokban hasonlóan aktív Richter profitjának közel háromszorosát tette ki. Ennek ellenére az elemzők (a szintén nem OECD tagország Szlovénia tőzsdéjén forgó részvényekhez hasonlóan) nem preferálják a horvát részvényt, a kevés számú ajánlás felhalmozási javaslat körül szóródik.














Egis
Ajánló
Ajánlás
Concorde
4
Erste Bank
4
Raiffeisen
3
ING
3
CIB
3
Átlag
3,4
P/E 02
12,1
P/E 03
11,4
EPS 02
871
EPS 03
1175

Egis, Richter: nyílik az árolló

Az Egist profit warningja, majd ennek megfelelően gyenge 2002-es eredménye nyomán tartásra javasolják az elemzők, a Richter minősítése viszont közelíti a vételi szintet. A nagyobbik társaság részvénye az elmúlt pár napban jelentősen drágult, köszönhetően annak, hogy a cég 2004-től százszázalékos társaságiadó-kedvezményt élvez, tekintettel a magas beruházási szintjére.

Az ősszel becsukódott árolló így ismét kinyílt: a Richter jelenleg öt-tíz százalékos felárral forog az Egishez képest. A differencia növekedésének lehetősége továbbra is reálisnak tűnik, miután az Egis 2003-as eredmény-előrejelzéseiből jelentősen visszavettek a piaci szakemberek.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik