Belföld

Demszky nosztalgiavillamossal száguldozott a Nagykörúton

Demszky Gábor főpolgármester által vezetett nosztalgiavillamos közlekedett szerdán a 115 évvel ezelőtt indult budapesti villamosközlekedés évfordulója alkalmából a Nyugati tértől a Fehérvári útig.

Az eseményen Demszky Gábor kijelentette: Budapesten a villamosközlekedésnek van jövője, s nem csökkenteni, hanem növelni kívánja a járatok számát és színvonalát, valamint a villamospálya hosszát. Reményét fejezte ki, hogy az említettek terén jelentős és látványos változást hoz majd a nagykörúti villamosbeszerzés.

Csillivilli villamosok 2006-ra

Hozzátette: a villamospark felújítására a fővárosi önkormányzat megbízásából a BKV nemzetközi versenytárgyalásokat folytat, amelynek eredményhirdetése 2003 első negyedévében várható.

A főpolgármester elmondta, hogy az újonnan beszerzendő 40 korszerű, komfortos, alacsonypadlós villamosokat, amelyeket a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedő utasok is kényelmesen használhatnak majd, várhatóan 2004 és 2006 között helyezik üzembe.

A BKV számokban

Kitért arra is, hogy 2001-ben a BKV Rt. járatai 1,41 milliárd utast szállítottak, ebből 26,2 százalék a villamosokat vette igénybe. Jelenleg a BKV teljes úthálózatának hossza 2126 kilométer, s ez 119 autóbusz-, 33 villamos-, 14 trolibusz-, 3 metró-, és 11 HÉV-vonalat jelent. A villamoshálózat hossza 226 kilométer, összesen 800 villamosjárművel. Az első villamos Budapesten 1887. november 28-án indult el a mai Nyugati pályaudvar elől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik