A harminc tagországot – köztük Magyarországot – felsorakozató Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) féléves jelentése szerint a harminc fejlett ipari állam kilátásai lassan javulnak : az idén 1,5, jövőre 2,2, 2004-ben 3 százalékos lesz a növekedés. Az Egyesült Államokban 2,3, 2,6 és 3,6 százalék, az eurózónában 0,8, 1,8 és 2,7 százalék, Japánban –0,7, 0,8 és 0,9 százalék. Magyarország esetében 3,1, 4,1 és 4 százalék az előrejelzés.
Az idén tavasszal már észlelhetőek voltak a nekilódulás jelei, de a fellendülés mégsem indult meg. Az OECD külön megemlíti, hogy az amerikai autóipart fenyegeti a visszaesés veszélye, míg az euróövezetben az egész feldolgozóipart. A gazdaságok teljes gőzzel majd csak 2004-ben haladhatnak előre.
Az OECD úgy látja, hogy Magyarországon az idei több mint háromszázalékos növekedést a belső kereslet élteti, míg a versenyképesség csökkent és a külkereskedelem hozzájárulása is visszaesett. Jövőre azonban a nemzetközi környezet kedvező változása a magyar gazdaságnak is segítségére lesz. A laza fiskális politika azonban nem tartható, szigorításra van szükség, hogy a monetáris politika támogathassa a versenyképesség javítását, elkerülve a folyó fizetési mérleg romlását és a közvetlen tőkebefektetések mérséklődését.

Ajánlott videó
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!