Belföld

Jóváhagyták a bíróságok hatmilliárdos többlettámogatását

24.hu
24.hu

2002. 11. 19. 13:28

A korábbi, bíróságokkal szemben idegenkedő kormányzati attitűdöt a segítő szándék váltotta fel - jelentette ki Bárándy Péter igazságügy-miniszter a Fővárosi Bíróság vezetői értekezletén kedden. Sikerült elérni, hogy a Pénzügyminisztérium elképzeléseihez képest 6 milliárd forinttal több jusson jövő évben a bírósági költségvetésre. E tekintetben nincs lelkiismeret-furdalásom, amit lehetett, megtettem - fogalmazott az igazságügy-miniszter. Egy kérdés kapcsán, mely szerint a bírósági költségvetés helyzete nem pénzügyi, hanem politikai kérdés, Bárándy Péter azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormányban megvan a kellő politikai akarat, ő maga pedig csak addig áll az igazságügyi tárca élén, amíg ez így is marad. A jelenlegi költségvetés összeállításakor azonban valóban csak ennyi pénz jutott a bírósági fejezetre. Bárándy Péter elmondta azt is: az ítélőtáblák jövő évi felállítása a büntetőügyek tekintetében feltehetően kikényszeríti a kétfokú fellebbezés bevezetését.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.