Aprólékos mérlegelések tucatjai előzhették meg az aranyborítójú kiadvány listájának összeállítását. Valahogy optimalizálni kellett a kockázatot: hogyan érhető el, hogy ne legyen hiteltelen a gyűjtés, ne érje meg perelni a szerkesztőket és még legyen elég vásárló. Elgondolkodtató, hogy a Magyar Hírlap által megjelentetett “A 100 leggazdagabb magyar” című kiadványból – amelyről a FigyelőNet is beszámolt – számos illusztris vállalkozó, üzletember és menedzser kimaradt.
A Magyar Hírlap listája egyébként nagyon hasonlít a Playboyban megjelent ugyanilyen témájú korábbi rangsorhoz. Az egybeesés nem véletlen, hiszen Szakonyi Péter mindkét lista összeállításában közreműködött. Mentségére legyen mondva, a mostani kiadványban is hangsúlyozza: „A lista azonban bizonyára még így sem hibátlan és teljes körű, de talán nincs is messze az igazságtól. Úgy ítéljük meg, hogy a külföldi tapasztalatok nálunk is érvényesek lesznek, s talán öt év múlva eljutunk oda, hogy a kialakuló lista megbízható pontossággal mutatja be Magyarország gazdag embereit.”
Törvényszerű tévedések
Valóban törvényszerűnek mondhatók a mostani lista tévedései: a magyar helyzet ugyanis alapvetően különbözik a nyugati, a sokat idézett Forbes-összeállításoktól. Az amerikai gazdagok elemzése ugyanis sajátos iparág, amely részben tőzsdei információkra, részvényvagyonokra alapozódik. Márpedig Magyarországon nincs átlátható tőkepiac, nincs olyan részvényesi struktúra, amelyből objektív számításokra nyílna lehetőség.
Közismert, hogy a gazdagok vagyonuk egyharmadát értékpapírokban, egyharmadát ingatlanokban, a maradék egyharmadot pedig műtárgyakban, ékszerekben, drágakövekben és nemesfémekben tartják. A Forbes szakértői ezt a közhelyet is számításba veszik, durva becsléseik tehát egy olyan elvárást tükröznek, amely szerint ha valakinek X millió dollárnyi részvénye van, akkor vagyona minden bizonnyal (ha nem is ténylegesen), de 3X körül mozog. Ezért tűnnek a magyar becslések alacsonynak a külföldi példákhoz képest, hiszen a sajtóban, a nyilvános tőzsdei közleményekben ismertetett vagyon sokszorosa lehet a tényleges pénz és érték, amely az üzleti élet szereplőinek rendelkezésére áll.
A Forbes egyébként külön közli a diktátorok és a politikai hatalomból meggazdagodottak, az uralkodók vagyoni listáját, és mereven elkülöníti az ilyen rangsorokat az üzleti életben elért eredmények alapján összeállított listáktól. A magyarországi helyzet kapcsán most még nem is beszéltünk azokról a sztárstrómanokról, akikről annyi legenda járja az országot, és akik annyit szerepelnek a magyar médiában, hogy sokan el is hiszik: az ő pénzükről beszélnek, amikor befektetéseikről, vállalkozásaikról ejtenek szót.
Ha csak azon a módon kerülhette el a súlyos kártérítési pereket a szerkesztőség, hogy eleve lemondott a személyesen felhalmozott vagyonból magántulajdonná váló részről és csak azt tekintette forrásnak, ami nyilvánosan elérhető, vagyis valamilyen elszámolásban, például a cégbíróságiban szereplő adatok között fellelhető volt, akkor a címválasztásban sem ártott volna az óvatosság. A listáról hiányoznak neves, még a privatizáció idején is befolyásos bankárok, különösen azok, akikről nem sikerült kideríteniük a szerkesztőknek, hogy milyen típusú befektetésekben forgatták meg az annak idején szerzett pénzt.
Az olvasó gondolkozhat azon, hogy csak egy bank vezetője jutott be a leggazdagabb száz körébe, éppen azé, amely nem vett részt a privatizációban. Esetleg lesz, akiben felmerül a kérdés: annyival rosszabbul volt vezetve a többi bank? A Postabank, a K&H, a CIB, az ÁÉB…
A legnagyobb magyar, illetve magyarországi cégek közül nem került be a toplistába a General Electric, a volt Tungsram egyetlen vezetője sem. A Mol, a Matáv és a Westel irányítóit kisebbnek mutatja ez a lista sok “törpe” vállalkozás vezetőjénél. Ugyanez vonatkozik a Dunaferr egykori menedzsereire, akik a nyereséges időszakokban áltak a vasmű élén.
De lehet, hogy most először látszik szembeötlően a különbség a tulajdonos és az alkalmazott között. A nemzetközi nyilvántartásokban sincsenek vezérigazgatók. A nagyhatalmú vezetők a 2,5 milliárdos küszöb alatt maradtak. Vagy: a nagy aránytalanság mögött, könnyen lehet, sajátos üzleti és szerkesztői logika áll. Azokra érdemes figyelni, akik utolérhető, legális vállalkozásba fektették a pénzüket. Erre érdemes többször felhívni a figyelmet, mert egyébként az a szomorú helyzet állhat elő, hogy azokra néznek esetleg sandán, akik láthatók, akikről a könyv ír, mert irhatott, mert a jövedelmüket visszaforgatják, és nem pedig azokra, akik ügyesen láthatatlanok.
Vannak-e politikusok a listán?
Akár tiszteletre méltó is lehet, hogy a kiadvány beiratta Magyarországot a tanuld meg becsülni a gazdagokat tanfolyamra, de annyi a nyitott kérdés ebben a tananyagban, hogy fordítva is elsülhet a kezdeményezés. Miért hiányoznak az új gazdaság, illetve a számítástechnika legjelentősebb magyar vállalkozói? Itthon nem tornázták fel magukat a küszöbig az IT lufi legnagyobbjai?
A Magyar Hírlap kiadványának szerkesztői hangsúlyozták, hogy nem foglalkoznak a feketegazdaság és a politika szereplőivel, a pártközeli vállalkozókkal. Ezzel egyúttal össze is mosták e két kategóriát, nyilván ezért nem törődtek Boros Imre volt kisgazda miniszterrel. Ugyanakkor bevették a listába az MSZP korábbi alelnökét, Máté Lászlót és Nagy Imrét, a KISZ KB korábbi első titkárát. A vegyépszeres Nagy Elek sem tekinthető politikailag semlegesnek, mégis szerepel az első tíz között. Eörsi Mátyás honlapján olvasható az utalás a Playboy korábbi összeállítására, miszerint a leggazdagabbak listáján még szerepelt Orbán Győző, Orbán Viktor akkori miniszterelnök édesapja is.
Hiányoznak a műkereskedők közül olyanok, akiknek a vagyona messze meghaladja azt a 2,5 milliárdos alsó határt, amely a 100 leggazdagabb közé bejuttat. Kieselbach Tamás és Nagyházi Csaba listára került, de hiányzik például az az Ecseri piacon dolgozó műkereskedő, akitől a Nemzeti Galéria szokott kölcsönkérni képeket, hogy a reneszánsz világhírű alkotóit bemutathassa Magyarországon. Ezeknek a képeknek az értéke meghaladja az egymilliárd forintot, és nem egy van belőlük…
Az ékszerész tiltakozik
Nem véletlen, hogy egy ékszerész máris tiltakozott a Blikk hasábjain a listakészítők módszerei miatt: Csebi Pogány Alajos gyémántkereskedő úgy véli, hogy a Magyar Hírlap méltatlanul rangsorolta őt a 49. helyre. Szerinte ugyanis legalább a második vagy a harmadik pozíció járna neki a milliárdosok között (három palotája közül az egyik állítólag Cannes-ban van). A bulvársajtó és a hírnévre vágyó vállalkozók mellett azonban sokkal fontosabb lenne a magyar gazdaság valódi szerkezetét jobban jellemző lista, amely a nehezen követhető műkincs- és ékszerkereskedelem mellett az iparvállalatok sorsát követné.
Nem meglepő Szalai Erzsébet szociológus nyilatkozata, amelyet az origo.hu idéz: eszerint a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb embert tartalmazó listája csupán manipulált „valóságshow”, amelyből éppen a lényeges információk hiányoznak. A gazdasági elitet már hosszú évek óta tanulmányozó szakember úgy tudja, hogy a listán szereplő vagyonok legalább 20-50 százalékban alulbecsültek.
