Zöldmezős beruházással újabb gyártóbázist épít Móron a japán Sumitomo Corporation magyar cége. Az 1996-ban alapított, 2,275 milliárd forint jegyzett tőkéjű SEWS Magyarország Kft., amely a Suzuki egyik legnagyobb hazai beszállítója, a várhatóan több milliárd forintos beruházást egy a helyhatóságtól megvásárolandó területen valósítja meg. Az önkormányzatnál elmondták: a Móron már több éve sikeresen működő céggel abban egyeztek meg, hogy a kiszemelt területet - amely jelenleg 40 tulajdonos birtokában van - a helyhatóság megvásárolja, majd az SEWS-nak adja el. A fejlesztés hátterében az áll, hogy a Sumitomo a közelmúltban újabb jelentős volumenű megrendelést kapott a Suzukitól, amelynek bázisát elsősorban az újabb móri fejlesztéssel kívánják megteremteni. A Napi Gazdaság információi szerint a jövőre induló és be is fejeződő beruházásnak része lesz egy több száz négyzetméteres szerelőcsarnok, valamint egy logisztikai központ, illetve egy sor kiszolgáló, többek között irodai létesítmény is. Az új üzem körülbelül 300 dolgozót foglalkoztat majd.
Ajánlott videó
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapárt mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 07:00 Nem mindegy, milyen almából sütjük: ezekből lesz a legfinomabb pite
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapárt mértek Iránra
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
