A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az EU döntései alapján már biztosra vehető, hogy Magyarország 2004-ben a szervezet tagja lesz. A választási időszak befejeződésével a hazai kormányzati tevékenység súlypontja az elosztási kérdésekről ismét a fenntartható növekedés, az EU-hoz való igazodás feltételrendszerének megteremtésére kerülhet. Az Irak körüli háborús feszültség enyhülése az egy hónappal korábbi, 30 dollár körüli világpiaci olajár 26 dollár alá kerülését eredményezte. A világgazdasági fellendülés azonban várat magára, fő gazdasági partnerünknél, Németországban, érdemi élénkülés 2003. második féléve előtt nem várható. Az elkövetkező egy évben a fogyasztói árszínvonal emelkedése 5 százalék körüli lesz. Az államháztartás hiánya idén az EU módszertanát közelítő módon számítva a GDP 6,5 százaléka körül alakul.
Ajánlott videó
- 16:21 Orbán Balázs pár hétre beül az Országgyűlésbe, de már a nyáron EP-képviselőnek áll
- 16:21 Két helyen eltört Luka Modric arccsontja a Juventus elleni bajnokin
- 15:48 „Úgy látom, ott a buta embereknek Orbán Viktor egy isten lehet” – Balogh Levente elárulta, miért mondta le erdélyi turnéját
- 15:39 A kötött árak visszavonását kéri az Országgyűléstől a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
- 15:38 Bejelentés: itt a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója, nagy nevek hiányoznak
- 15:37 Elkerülték Vámos Petráék a Győrt a BL-elődöntőben
- 15:17 Az ország ezen részeire húzza be a villámgyors netet a Telekom, mindenhol gigabites sebességet ígérnek
- 15:04 Ellopta egy kilencéves kisfiú hátizsákját az iskolánál, de egyvalamivel nem számolt
- 15:00 Énekel az egész világbajnokság – teszteld magad a futball-vb dalaiból!
- 14:58 Számtalan kérdést felvet a főváros Rákosrendező-projektje, ami az állam százmilliárdjai nélkül sosem válhat valóra
- 14:57 Ebben az országban ingyenes lesz a mobilinternet
- 14:55 Megalakult a KDNP parlamenti frakciója, itt a hivatalos névsor
- 14:51 „Ilyen döntés még nincs” – mondta Orbán a kérdésre, újraindul-e a Fidesz-elnöki posztért
- 14:50 A sportállamtitkárság három nappal a választások előtt kötött egy szerződést 1,6 milliárdért
- 14:42 Chris Pine az Operaházban járt
- 08:06 Ezermilliárd forint azonnal mozdítható vagyon pihen 29 NER-közeli cég bankszámláján
- 08:58 Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek
- 11:09 Levelet írt Mészáros Lőrinc cégcsoportja Magyar Péternek
- 10:54 Hosszú hétvége: komoly fordulat érkezik az időjárásban
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 11:03 Dopeman és Kis Grófo is megszólalt a rejtélyes 17 milliárdos NKA-támogatással kapcsolatban
- 15:38 Bejelentés: itt a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója, nagy nevek hiányoznak
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
- 09:45 Ennyin múlik egy élet: hátborzongató jelenetet videóztak le a Nagykőrösi úton
- 13:51 Lázár János beül az Országgyűlésbe, egy évre vállalja a munkát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
