Varga Lászlót, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnökségi tagját, fideszes országgyűlési képviselőt választotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé a párt országos választmánya szombaton Budapesten. Az ülésen történtekről az új elnök tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint felidézte, a KDNP 1997-es személyi összetételű országos választmányát a Legfelsőbb Bíróság (LB) ez év szeptemberi ítélete alapján hívták újra össze. Az LB indokolásában a többi közt kifejtette: az 1997. június 21-22-i választmányt követően eljárások indultak a párt belső ellenzéke ellen, s a párt belső szabályaival ellentétes módon függesztettek fel, zártak ki egyes párttagokat. Az indokolás kitért arra is, hogy az 1997 októberi választmány összehívása is a párt alapszabályaival ellentétesen történt. A testület mostani döntése értelmében az előző kormány három tagja - Harrach Péter, az MKDSZ társelnöke, Mikola István és Semjén Zsolt - tevékenykedik elnökhelyettesként a KDNP-ben, megbízatásuk 2003. december 31-ig szól. Varga László szavai szerint az új vezetők feladata az, hogy visszaszerezzék a kereszténydemokrácia korábbi erejét. Tájékoztatása szerint a párt "rendkívül élénk" országos választmánya szombaton helyrehozta a bíróság által jelzett korábbi törvénytelenségeket. Az ülésen a 215 választmányi tag közül 162-en vettek részt. A KDNP új elnöke - aki 92 évesen az országgyűlés korelnöke - emlékeztetett arra, hogy az 1989. szeptember 30-án létrehozott párt egyben az 1947-es választásokon győztes Demokrata Néppártot alakította újjá. Azt a véleményét is megfogalmazta, miszerint a kormányon lévő szocialista pártnak nincs ideológiája, miután a "nem létező szocializmust otthagyta, és újat nem szerzett". Vélekedése szerint ugyanakkor a magyar politikai közéletből ma hiányzó kereszténydemokrácia a harmadik évezred irányító eszméje lehet.
Ajánlott videó
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:59 Ezekre figyeljünk a hentes szerint, ha Márton-napra libahúst vásárolunk
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 08:42 Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
