[FN] Jurij Sevcsenko orosz egészségügyi miniszter szerdán Moszkvában hivatalosan bejelentette, hogy az Alfa kommandó fentanil-gázt vetett be a Dubrovka színházban, a szombat hajnali túszszabadítási akció során. Ezt a szert orvosok is használják, nem minősül vegyi fegyvernek, és nem veszélyes az emberi életre. Az áldozatok magas számát - hivatalosan 120, nem hivatalosan több mint 140 gázmérgezéses halott - azzal magyarázta, hogy a túszok oxigénhiánnyal küszködtek az 57 órán át megszállt színházteremben, és szervezetük legyöngült a több napos éhezés és stressz következtében. Sevcsenko cáfolta azt is, hogy az információhiány miatt az orvosok nem tudtak szakszerű ellátást nyújtani a sérülteknek, közlése szerint rendelkezésre állt a gázmérgezést közömbösítő antidotum. A fentanil ópiumszármazékokat tartalmazó szer, operációk előtti altatásoknál is használják. Tiszta formájában jóval erősebb, mint a morfium, ellenanyaga a Relaxon. A fentanil bevetését egyébként német szakértők is valószínűsítették szerdán. A hivatalos szerda esti beszámolók szerint 152 sérültet ápolnak kórházban, ebből 8 állapota súlyos, 501 kiszabadított túsz pedig már hazatérhetett. Az Eho Moszkvi rádió telefonos és internetes, nem reprezentatív közvélemény-kutatása értelmében a megkérdezettek 85 százaléka menesztené a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium vezetését a történtek után. A közvélemény ugyancsak 85 százaléka - reprezentatív felmérés alapján - egyetért azzal, hogy a kommandósok megostromolták az épületet, de a gázmérgezésben elhunytak magas száma miatt megkérdőjeleződik az akció végrehajtásának sikeressége.
Ajánlott videó
- 16:25 13 milliójába fájt a totális berúgás egy nőnek
- 16:21 Orbán Balázs pár hétre beül az Országgyűlésbe, de már a nyáron EP-képviselőnek áll
- 16:21 Két helyen eltört Luka Modric arccsontja a Juventus elleni bajnokin
- 15:48 „Úgy látom, ott a buta embereknek Orbán Viktor egy isten lehet” – Balogh Levente elárulta, miért mondta le erdélyi turnéját
- 15:39 A kötött árak visszavonását kéri az Országgyűléstől a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
- 15:38 Bejelentés: itt a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója, nagy nevek hiányoznak
- 15:37 Elkerülték Vámos Petráék a Győrt a BL-elődöntőben
- 15:17 Az ország ezen részeire húzza be a villámgyors netet a Telekom, mindenhol gigabites sebességet ígérnek
- 15:04 Ellopta egy kilencéves kisfiú hátizsákját az iskolánál, de egyvalamivel nem számolt
- 15:00 Énekel az egész világbajnokság – teszteld magad a futball-vb dalaiból!
- 14:58 Számtalan kérdést felvet a főváros Rákosrendező-projektje, ami az állam százmilliárdjai nélkül sosem válhat valóra
- 14:57 Ebben az országban ingyenes lesz a mobilinternet
- 14:55 Megalakult a KDNP parlamenti frakciója, itt a hivatalos névsor
- 14:51 „Ilyen döntés még nincs” – mondta Orbán a kérdésre, újraindul-e a Fidesz-elnöki posztért
- 14:50 A sportállamtitkárság három nappal a választások előtt kötött egy szerződést 1,6 milliárdért
- 08:06 Ezermilliárd forint azonnal mozdítható vagyon pihen 29 NER-közeli cég bankszámláján
- 08:58 Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek
- 11:09 Levelet írt Mészáros Lőrinc cégcsoportja Magyar Péternek
- 10:54 Hosszú hétvége: komoly fordulat érkezik az időjárásban
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 11:03 Dopeman és Kis Grófo is megszólalt a rejtélyes 17 milliárdos NKA-támogatással kapcsolatban
- 15:38 Bejelentés: itt a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója, nagy nevek hiányoznak
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
- 09:45 Ennyin múlik egy élet: hátborzongató jelenetet videóztak le a Nagykőrösi úton
- 13:51 Lázár János beül az Országgyűlésbe, egy évre vállalja a munkát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
