Tizenkilenc hét és százmillió kísérlet után sincs ötös a lottón. Immár két hajóbőröndnyi pénz, 121 ezer darab tízezer forintos vár gazdára. Ezt a köteget egymásra rakva beleshetnénk egy hatemeletes ház legfelső ablakán is, vagy ha egymás mögé fektetve sétányt építenénk belőle, 18 és fél kilométer hosszan kanyarogna az ösvény. Ha véletlenül éppen egy 1210 fős település kollektíven nyerné el most szombaton a főnyereményt, akkor a falu minden lakója milliomossá válna. Tény: a 43. héten esedékes, 1 milliárd 210 millió forintos jackpot, az összes létező és valaha volt szerencsejátékokat figyelembe véve, minden idők legnagyobb magyarországi nyereménye lesz.
[Népszava] Ajánlott videó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphatott a HUN-REN előző vezetése
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 08:53 Meg akarta ölni Trumpot egy férfi, mert hangokat hallott a fejében
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
