Belföld

ÁPV Rt.: még nem eladó a Mol és a Richter

Felgyorsul a privatizáció - nyilatkozta a Népszabadságnak Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke, aki szerint nincs döntés a privatizációról, így a Mol és a Richter értékesítése sincs napirenden.

Az ÁPV Rt. elnöke a nemrégiben a FigyelőNeten is megjelent információkra reagált a Népszabadságnak adott interjújában. Az fn.hu ugyanis beszámolt arról, hogy hamarosan a kormány elé kerülhet az új privatizációs koncepció, amely az állami tulajdonban lévő cégek közül egyebek mellett a Szerencsejáték Rt.-t, a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-t és – kárpótlási jegyek ellenében – a Forrás Rt. értékesítését is tartalmazná.

Kárpótlási jegyért “Forrás-lehetőség”

Mészáros Tamás most a Népszabadságnak most megerősítette, hogy az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Forrás Rt.-t szeretnék feltőkésíteni, részben ingatlanokkal, részben vonzó részvényekkel, és a tulajdonukban lévő kisebb vagyonelemekkel. Összesen mintegy 18-19 milliárd forint értékben. Ezt a céget pedig a kárpótlási jegyek tulajdonosainak kínálnák fel.

Mészáros elismerte, hogy az önkormányzati választások közelsége is szerepet játszott abban, hogy nehézkesen adtak tájékoztatást terveikről. Szerinte azonban sokkal fontosabban az akadozó információáramlásban az, hogy “még nincsenek végleges döntések”.

Fel kell gyorsítani a magánosítást

Az ÁPV elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány és a privatizációs szervezet igazgatósága szerint is fel kell gyorsítani a magánosítást. Alternatív javaslatokat dolgoztak ki arra, hogy a következő két-három évben milyen megoldások kínálkoznak. Ám az eladások nem attól függenek, hogy 2002 októberében milyen ütemezést irányoztak elő, hanem attól, hogy milyenek a piaci feltételek.

A Mol kapcsán például kijelentette a Népszabadságnak: “Nincs az az épeszű igazgatósági tag az ÁPV Rt.-ben, aki felelőtlenül megnyomná a gombot egy nagyon rossz tőzsdei árfolyam esetében. Abban meg egészen biztos vagyok, hogy a kormány, amelynek jogköre az egyedi privatizációról való döntés, nem fogadna be olyan előterjesztést, amely kárt okoz a nemzetgazdaságnak.”

A Richter részvényeinek eladása nincs napirenden

Az MVM-ről szólva Mészáros elmondta, hogy tőzsdeképessé szeretnék tenni, függetlenül attól, hogy az állam a tulajdon egy részét megtartja-e vagy sem. Növelni kell a cég jövedelmezőségét, versenyképességét, költséghatékonyságát, és meg kell tennie a piacnyitással kapcsolatos lépéseket. Ez tehát nem jelenti azt, hogy az állam el akarja adni a mai törvények által is megengedett 49 százaléknyi tulajdonrészét.

A Richter állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítése “rövid távon nincs napirenden” – tette hozzá Mészáros. Az agrártársaságok esetében viszont nem zárta ki, hogy a kormány hozzájárul a további privatizációhoz. A Dunaferr kapcsán az átalakítás szükségességét hangsúlyozta az ÁPV-elnök, aki szerint szakmai befektetőt keresnek a vasműnek. Mészáros tudomása szerint konkrét ajánlat nincs a cégnél – ilyen nem is lehet, hiszen nincs is még kidolgozott privatizációs koncepció -, de informális érdeklődők már megjelentek.

Átütemezték a Dunaferr adósságait

ÁPV Rt.: még nem eladó a Mol és a Richter 1A Dunaferr kapcsán a Magyar Hírlap számolt be arról, hogy a vasmű fő hitelezői, az OTP, a K&H, a CIB és a Raiffeisen bankok február 28-áig adtak haladékot arra, hogy a vállalatcsoport 64 milliárd forintos hitelállományából az idei év végéig esedékes 25 milliárdos törlesztés nekik járó részét visszafizesse. A Dunaferr bízik abban – szól a vállalat közleménye, amely a cég internetes honlapján is olvasható – hogy más hitelezők is csatlakoznak a megállapodáshoz.

A Dunaferr közleménye hangsúlyozza azt is, hogy “a hitelezők ezen lépése lehetővé teszi az elhatározott reorganizáció végrehajtásának megkezdését, valamint az érdemi egyeztetéseket a társaságcsoport partnereivel, a jelenlegi és a jövőbeli együttműködés feltételeiről”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik