Egy 145 fokos, kétezer köbméter vízhozamú kútra alapozva az ország
első geotermikus erőművét építi fel a Somogy megyei Inkén a spanyol Pansoinco S.A. magyar cége - tudta meg a Napi Gazdaság. A hárommilliárd forint értékű, 2004 végéig befejeződő beruházás keretében energiatermelésen kívül mezőgazdasági és gyógyászati célokra is hasznosítják a helyi melegvizet. A létesítmény hétszázmillió forint költséggel épül fel - erősítette meg a lap információit Rózsa Sándor, a település polgármestere, aki elmondta, hogy a beruházás megvalósításáról szóló szerződést ma írják alá. Az előzetes megállapodás már az elmúlt héten megszületett, amelynek értelmében a teljes program megvalósítására, valamint az elkészülő létesítmények működtetésére Első Magyar Geotermikus Erőmű Kft. néven új céget alapítanak - tette hozzá Rózsa. A társaság 80 százalékban a spanyol Pansoinco S.A., 10 százalékban két osztrák magánszemély, 10 százalékban pedig a helyi önkormányzat, illetve hazai kisbefektetők tulajdonában lesz. Ajánlott videó
- 16:27 A lövésektől a letartóztatásig: így zajlott a fehér házi tudósítók vacsoráján történt merénylet
- 16:14 Rómában járt a Szoboszlai család: ilyen nagyot nőtt a futballista kislánya
- 16:01 Egyhangúlag újraválasztották a Munkáspárt 1989 óta hivatalban lévő elnökét
- 15:55 Matolcsy Ádám: Nem politikusok vagy újságírók feladata eldönteni, kit és miért kell felelősségre vonni
- 15:45 Holttestet találtak a Dunában Szigetújfalunál
- 15:40 Újabb klasszisról derült ki, hogy kihagyja a vébét sérülés miatt
- 15:17 Szlovákia az uniós bírósághoz fordult az orosz gáz importját tiltó döntés miatt
- 15:13 Férfi lesz a Ridikül új műsorvezetője
- 15:12 A Richter is hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést az MCC-nek
- 14:58 Demokrácia-vita: „Egy megfáradt autokrácia volt képtelen ellenállni a népharagnak”
- 14:43 Jön az újabb Mourinho-éra a Real Madridnál?
- 14:38 Az SZTE díszdoktora lesz Krasznahorkai László
- 14:37 Nyomoz a rendőrség a feltételezett NER-es vagyonmenekítés ügyében
- 14:26 Rácz Jenő: Nagyon sok kapcsolatom ment tönkre politikai nézetkülönbségek miatt
- 14:26 Harmadik évad helyett végül csak egy hosszú záróepizódot kap az Elveszett próféciák
- 07:50 Milliárdokat szórt ki a választás előtt a Szerencsejáték Zrt.
- 05:45 Mekkora egy rőf? – régi mértékegységek kvíz
- 05:30 Honnan a név: majonéz? – Te képben vagy a szavaink eredetével?
- 11:08 Orbán Viktor: Ráérek májustól gondolkodni azon, hogy miből fogok megélni
- 11:03 „Akinek egy csöpp esze volt, tudta, hogy csalás” – Magyar Péter névrokona dönthette el a választást Sárváron
- 07:00 Százmilliárdokba kerül a családi kedvezmény duplázása és az anyák szja-mentessége
- 08:12 Direkt36: A Fidesz-frakció munkatársának lakásában lakik egy körözött lengyel politikus
- 11:32 Pénzt fizet vissza a Temu a magyar vásárlóinak
- 12:19 Orbán felajánlotta a lemondását, de nem fogadták el
- 09:34 Körbevezetés a Fehér Házban, teázás a first ladyvel – fotókon III. Károly első napja Amerikában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
