Belföld

Johannesburg – nagy szavak, kis eredménnyel

admin
admin

2002. 09. 05. 17:10

Néhány konkrét teendőt és határidőt is meghatározó terven kívül csak jól csengő általánosságokat fogalmaz meg a Föld-csúcs záródokumentuma. A megújuló energiaforrásokról szóló terv elfogadása az olajlobbin bukott meg.

Szegénység, éhezés, globális felmelegedés, természeti katasztrófák – ezek voltak az ENSZ égisze alatt szervezett johannesburgi Föld-csúcs, az eddigi talán legnagyobb ilyen jellegű rendezvény jelszavai. A tíz napig tartó gigantikus ülésre több tízezer résztvevő érkezett, közöttük több száz állami vezető. A fellengzősen akciótervnek nevezett záródokumentum (amelynek betartását azonban jogilag senki nem kérheti számon az aláíró országokon) a tárgyalások tíz napja alatt igencsak felhígult, de néhány konkrétum megfogalmazására így is sor kerülhetett.

A legfontosabb “tervszám”: 2025-ig a felére kívánják csökkenteni azoknak a számát, akik nem jutnak ivóvízhez, illetve még a minimális közegészségügyi szolgáltatásokat is nélkülözik. Így egymilliárd ember életfeltételei javulhatnak, és ezzel együtt közelebb jutunk a szennyezett vizek által is terjedő betegségek leküzdéséhez. A másik jelentős lépés a ENSZ Fejlesztési Programja által már korábban megfogalmazott terv: a napi egy dollárnál kevesebb jövedelemből élők számának megfelezése, 2015-ig.

Elégedetlen civilek – “elmulasztott lehetőségek” A johannesburgi konferencia szaldóját sokan – főleg a civil szervezetek (de néhány politikus is) – igencsak a negatív tartományban keresik. A WWF International szervezet által kiadott közlemény szerint a csúcs úgy fog bekerülni a történelembe, mint egy elmulasztott lehetőség 2 milliárd ember energiával való ellátására, illetve arra, hogy beindítsák a megújuló energiaforrások forradalmát. A szervezet egyik munkatársa, Jennifer Morgan szerint a Bush által a konferenciára készíttetett energiaterv még annyit sem ér, mint a szén a papírban, amire nyomtatták. Antonio Hill az Oxfam International képvisletében elmondta: az elfogadott energiaügyi fejezet nem nyújt semmit az energiaellátás terén annak a kétmilliárd embernek, akinek nincs hozzáférése a modern energiaszolgáltatásokhoz; nem tűz ki semmiféle konkrét célt vagy időbeosztást a megújuló energiára való áttérés terén; semmennyivel nem csökkenti a fosszilistüzelőanyag-iparnak nyújtott masszív támogatásokat, amelyek jóvoltából az iparág továbbra is fenn tudja tartani fölényét a globális energiapiacon.

Mossák egymás fejét, de hiába

A konferencia utolsó napjainak, mint minden ENSZ-nagygyűlés alkalmával, most is a politikusok voltak a főszereplői. Beszédeik, néhány üdítő kivételtől eltekintve, az óvatos politikai deklarációk szintjén mozogtak. Igaz, egy politikustól aligha várhatja el valaki, hogy országának gazdasági érdekeivel ellentétes vélemény mellett tegye le a garast – vélekedik Takács Gábor, az Energia Klub munkatársa.

Akadtak azért olyan állami vezetők és tisztségviselők is a konferencián, akik nem ódzkodtak súlyos vádakkal illetni más országokból érkezett kollégáikat vélt vagy valós álláspontjuk miatt. A legélesebb kirohanást talán a megújuló energiaforrások elterjesztésében érdekelt Németország fejlesztési minisztere Heidemarie Wieczorek-Zeul intézte az Egyesült Államok és a kőolajexportőröket tömörítő szervezet, az OPEC tagországainak “tragikus rövidlátása” ellen. A miniszter asszony azért részesítette igen heves fejmosásban az említett országokat, mert azok ellenállásán bukott el a megújuló energiaforrások (nap, víz, szél) arányának energiaháztartáson belüli kötelező rögzítése.

Németország a szélenergia-világrekorder

A tárgyalássorozaton egyébként mindvégig az Európai Unió, azon belül is Németország állt ki a leglelkesebben amellett, hogy a megújítható energiaforrások aránya 2010-ig világszerte 15 százalékra növekedjen. Konkrét cél és időpont végül nem került be a témával foglalkozó fejezetbe.

Az Energia Klub munkatársa szerint ugyan az is eredménynek tekinthető, hogy ezen a szinten foglalkoznak a megújuló energiaforrások adta lehetőségekkel, a legfőbb azonban mégis az időtényező. Azaz, hogy a mostani konferencia által elnapolt célok nem vezetnek-e az eddigieknél súlyosabb katasztrófához.

Powell: “hangzatos szavak helyett tettek”

Colin Powell amerikai külügyminiszter elégedetlen bekiabálásokkal és hangos füttyökkel többször megszakított beszédében vette védelmébe az Egyesült Államok környezetvédelmi politikáját. Szerinte az Egyesült Államok gyakorlati lépésekkel válaszol a környezetvédelmi kihívásokra, beleértve a globális éghajlati változások kérdését is. Erre például többen éles nemtetszésüknek adtak hangot a hallgatóság soraiból.

Powell szerint az USA azért nem támogatja az időpontokhoz kötött célok megszövegezését, mert a hangzatos szavak helyett inkább valós tetteket szorgalmaz. A bekiabálások különösen akkor erősödtek fel, amikor Powell bírálni kezdte a zimbabwei kormány földreformját, amely véleménye szerint súlyos élelmiszerválságot okoz az afrikai országban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.