[FN] Szájer József, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint ki kellene költöznie a Parlament épületéből a Miniszterelnöki Hivatalnak és a köztársasági elnök irodáinak is - írja az Origo. Szájer József közölte: azt szeretné elérni az ellenzék, hogy a Parlament épületében csak a képviselők kapjanak helyet, meg kell szüntetni a parlamenti társbérletet. Jelenleg ugyanis a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatalának nagy része is itt található, ezek összesen 150 szobát és termet foglalnak el az épületben. Az ellenzéki felvetésre azután került sor, hogy kedden tárgyalta az alktományügyi bizottság azt a törvényjavaslatot, amely szerint az államfő a Sándor-palotába költözne. Gál J. Zoltán kormányszóvivő csak annyit mondott Szájer felvetésére: nem ezt tartja a legfontosabb társadalmi problémának. A költözés 10 milliárd forintba kerülne, ezt a pénzt inkább iskolák és kórházak támogatására fordítják.
Ajánlott videó
- 23:42 Rajtpara és mercedeses belharc után Antonelli nyerte a Kanadai Nagydíjat
- 22:26 A korábbi Vidi-játékos gólja történelmi kupagyőzelmet ért Portugáliában
- 21:35 Berúgott és elhagyta a lopott géppisztolyt – kudarcot vallott az állambiztonság 1976-ban
- 21:30 Három autó ütközött a 13-as főúton, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- 21:26 Káosz Olaszországban: szurkolói összecsapás után nem tudták elkezdeni a sorsdöntő meccset
- 20:40 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 24.
- 20:16 Milák Kristóf két év után indult nemzetközi versenyen, két győzelmet is besöpört
- 20:13 Elkóborolt az árva kiselefánt, videón a család öröme, amikor megkerült
- 19:59 „Hiába próbálnak meg minket elpusztítani. Mi akkor is itt vagyunk, és itt is maradunk”
- 19:54 Ha fel is ébred a kómából, valószínűleg akkor sem élhet már teljes életet az idős férfi, akit elektromos rollerrel gázoltak el a zebrán
- 19:50 Nem hibázott az ETO, a győriek nyerték a kézilabda NB I-et
- 19:17 Elárulta Magyarországot Szent István utóda?
- 19:17 Nyílt levelet írtak a fideszesek Orbán Anitának: „A karriered csúcsára úgy jutottál fel, hogy elárultál bennünket. Szégyelld magad!”
- 19:09 Szalah gólpasszal, Guardiola vereséggel búcsúzott, megdőlt egy PL-rekord, kiesett a West Ham
- 19:03 A britek újabb kiütéses vereségével eldőlt, hogy bennmarad az elitben a hokiválogatott
- 11:46 Selejtezők: megvannak az ETO és a Fradi lehetséges ellenfelei
- 17:02 Hat hét az életük, sokuk törött lábbal, szenvedve éli le – milyen csirkéket eszünk?
- 20:13 Elkóborolt az árva kiselefánt, videón a család öröme, amikor megkerült
- 12:47 A Fidesz azt állítja, törvényesen hajtotta végre a költségvetést
- 16:07 Hatos lottó: itt vannak a nyerőszámok
- 12:35 Orbán Anita elítélte a Kijev elleni támadást: „Elfogadhatatlan az ártatlan civilek szenvedése”
- 09:02 Kálnoki Kis Attila lesz a sportállamtitkár Magyar Péter kormányában
- 16:51 Nem tud aludni a zajtól? Kipróbáltam négy eszközt, ami megóv a hangoskodó szomszédoktól
- 13:59 Holttestre bukkantak egy angliai városban – aztán kiderült, hogy az a test sosem élt
- 19:59 „Hiába próbálnak meg minket elpusztítani. Mi akkor is itt vagyunk, és itt is maradunk”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
