[Népszabadság] A költségvetésből elkülönített 92 milliárd forint, valamint a 2,5 milliárdos kompenzációs tartalék fedezetet nyújt a közalkalmazottak őszi béremelésére - ez derül ki a bér- és létszámadatok összesítéséből. Kiss Péter miniszter ígérete szerint annak a néhány ezer alkalmazottnak a bérhelyzetét is rendezik a kompenzációs keretből, akiknél ezt az új bértábla nem tudta megoldani. Szeptembertől összességében 550 ezer közalkalmazott - oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, kutatási területen dolgozó - és további mintegy 50 ezer hasonló tevékenységet végző közfinanszírozású alkalmazott keresete emelkedik meg ötven százalékkal. Az intézkedés a rendszeres havi illetményekre, valamint azok pótlékvonzataira - túlóra- és műszakpótlékra, ügyeleti díjra - terjed ki. Az érintett ágazatokban augusztus közepére elvégezték a fizetésemelést előkészítő bér- és létszámfelmérést. Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az adatok összesítése alapján lapunknak azt mondta: elegendő az emelésre a költségvetésből elkülönített 92 milliárd forint. A kormány - egyeztetés után - a napokban dönt a 2,5 milliárd forintos kompenzációs keret felhasználásáról is, ami az ágazatokban kötött kiegészítő vagy korrekciós megállapodásokhoz nyújt fedezetet. Azt a miniszter is elismerte, hogy néhány ezer alkalmazottnak - például a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium közalkalmazottainak - az új bértábla bevezetésével sem rendeződött a bérhelyzete.
A Népszabadság cikke
Ajánlott videó
- 03:33 A Real Madrid győzelmével, de a bajnok Barcelona vereségével ért véget a La Liga
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 23:06 George Russell megnyerte a második kanadai időmérőt is
- 22:00 A liberális Norvégián gúnyolódó film nyerte az Arany Pálmát
- 21:23 „A Ferencváros szurkolói Európa leglelkesebbjei közé tartoznak” – Robbie Keane elköszönt a Fradi szurkolóitól
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 20:46 „Volt néhány rossz döntésünk, ezeket pedig kivétel nélkül góllal torolta meg” – nagy verést kapott a hokiválogatott a vébén
- 20:36 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 23.
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 20:10 Bizonytalanság uralkodik az FTC kézilabdacsapatánál
- 19:51 Mit tegyünk, ha nem jön a baba? – ezt érdemes tudni a meddőségi kezelésről
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 19:42 Elmegyógyintézetben marad Renner Erika zaklatója
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 12:57 Zelenszkij Orbánra hivatkozva vágott vissza az EU-nak
- 14:15 Lannert Judit bemutatta, ki lesz a közoktatásért felelős államtitkár
- 17:14 Vitézy Dávid megnevezte a közigazgatási államtitkárát
- 16:57 Valódi szuperhatalom támadt Magyarországra
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 16:27 Hivatalos: Robbie Keane távozott a Ferencvárostól
- 17:28 „Biztos vagyok benne, nem mindenki ért egyet a döntéssel” – elköszönt szélsőjétől a Veszprém
- 15:32 Gyorsan lezárult a nyomozás, miután a holttestről kiderült, hogy nem egy hulla
- 12:15 Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
