[Netkapu] A vakáció befejeztével ismét fellángolt az euro-ellenesség Olaszországban. A pénzügyminiszter 1 eurós bankót szorgalmaz -- a fogyasztók pedig már a második vásárlói sztrájkra készülnek: a drágaság miatt. Euró-harc folyik Itáliában, a statisztikai hivatal és a fogyasztók között. A hivatalos adatok szerint az infláció 2,4 százalék. A vásárlók azonban 30 százalékos áremelkedésért kiabálnak, és a vakációról hazatérve, megújult erővel tiltakoznak az euró okozta felfelékerekítés ellen. A piacokon és szupermarketekben feszült a hangulat, annyira, hogy a római kormány első lépésbe a szolgáltatási díjak befagyasztását tervezi. A pénzügyminiszter pedig felvetette, hogy az egy eurónak ne csak fémpénz változata legyen, hanem bankót is nyomtassanak az egydolláros példájára, így a kereskedők és a fogyasztók is jobban érzik az értékét. A fogyasztóvédelmi egyesületek a maguk részéről újabb vásárlási sztrájkot hirdettek meg, jelképes dátummal, szeptember 11-re. A nyár elején rendezett első ilyen sztrájk sikeres volt, minden negyedik olasz részt vett benne, vagyis egy teljes napig nem vásárolt semmit sem.
Ajánlott videó
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
