[Magyar Hírlap] A pályakezdőkben manapság joggal fogalmazódik meg a kétely: vajon érdemes volt-e éveket tölteniük az iskolapadban. A munkaügyi szakemberek szerint ugyanis jelenleg a legszerényebb becslések szerint is mintegy 50 ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik az iskola befejezése után hiába kerestek állást. A szaktárca felméréseiből az derül ki: miközben egyre több a végzős diák, évek óta csökken a pályakezdők iránti igény. Legnehezebb rajtra a diplomások számíthatnak, akiknél még a nyolc általánost végzettek is keresettebbek. A pályakezdés nehézségeiről egyre több fiatal szerez keserű tapasztalatokat: az idén júniusban több mint 24 ezer olyan pályakezdőt tartottak nyilván a munkaügyi központokban, akik az iskolapadból kikerülve regisztrált munkanélküliként "rajtoltak". A valóságban azonban lényegesen több fiatal jár ebben a cipőben: a legszerényebb becslések szerint is legalább a duplájára - mintegy 50 ezerre - tehető azok száma, akik az iskola befejezése után nem tudnak elhelyezkedni. Álmaik gyors beteljesülésére egyre kevesebb pályakezdő számíthat - derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) prognózisából. Az elmúlt években folyamatosan csökkent az iskolapadból kikerülők iránti kereslet. Az első fél évben a cégeknek alig ötöde kívánta őket alkalmazni. Szinte minden ágazatban csökkent a kezdők iránti igény.
A Magyar Hírlap cikke
Ajánlott videó
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 13:55 Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
- 13:52 Norris a csapattársa kiejtéséről: Meg kellett próbálnom!
- 13:41 Többen megsérültek egy balesetben Hajós és Miske között
- 13:24 Magyar Péter: 500 milliárd forinttal nő az egészségügy finanszírozása
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 13:01 Jeszenszky Géza: Váratlan fordulatot vett a feleségem és ellenem elkövetett merénylet
- 12:55 Özönvízszerű esőzések sújtják Dél-Olaszországot
- 12:30 Munkára, harcra, dicsőségre fel! – így sportolt a magyar az államszocializmusban
- 12:23 George Russell ijesztő balesete után Verstappen húzta be a szingapúri sprintet
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
- 12:15 Legalább 11 civil halálos áldozattal járt Zaporizzsja orosz bombázása
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 11:49 Közel 75 tonna hulladékot találtak a Duna medrében
- 06:59 Diáklistás ellenfelei kisiklathatják Vucic taktikázását
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 08:01 Autó sincs a nevén, de neki utalta az állam a szomszédnak járó dízeltámogatást
- 08:11 Emiatt szoronganak leginkább a magyar fiatalok
- 12:23 George Russell ijesztő balesete után Verstappen húzta be a szingapúri sprintet
- 09:03 Trump megint kiakadt, mert nem ő kapta a Nobel-békedíjat
- 12:21 Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI-s gyerekek fejlesztésére az oktatási minisztérium
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
