[Népszabadság] "Ha az Egyesült Államok Irakra katonai csapást mér, annak meg kell buktatnia Szaddám Huszein elnököt, különben a bagdadi diktátor csak még inkább megerősödve kerülne ki a konfliktusból" - hangoztatta az öböl menti arab országok közös álláspontját Ahmed al-Fahd asz-Szabah kuvaiti oktatási miniszter. Egészen bizonyos, hogy ezzel Washingtonban is tisztában vannak, ezért halogatják a döntést a támadás időpontjáról, keresik-várják a legkedvezőbb pillanatot a végső leszámolásra. Az immár meglehetősen hosszas készülődést az egész világon figyelemmel kísérik, már az olajpiacra gyakorolt hatása miatt is. A legnagyobb várakozás - és reménység - érthetően az iraki emigránsok körében tapasztalható. Az ellenzékiek különböző csoportjainak képviselői minden év július 14-én (amely dátum nemcsak a Bastille lerombolásának, hanem az 1958-as iraki forradalomnak, a királyság bukásának is évfordulója) tanácskozásra gyűlnek össze, amelynek örök témája: miként lehetne megdönteni Szaddám Huszein rendszerét, s az, hogy milyen legyen a Szaddám utáni Irak. Alapvetően két elképzelés ütközik: az egyik fél a demokrácia helyreállítását követően megtartaná a köztársasági államformát, míg a másik tábor visszaállítaná az alkotmányos monarchiát.
A Népszabadság cikke
Ajánlott videó
- 21:38 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.08.
- 21:36 „El a kezekkel a magyar sporttól!” – a sportegyesületek az összeférhetetlenségi szabályok visszavonását követelik
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:54 Hogyan folytathatnád az életedet, ha anyád megvakul?
- 20:48 Várhegyi Attila lett a Fidesz kommunikációs igazgatója
- 20:37 Haaland elárulta, hogy viszonyul a Manchester City kínos ügyéhez
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 19:23 Tordai Bence és Jakab Péter visszakapja a képviselői tiszteletdíjukból levont, milliós büntetéseket
- 19:06 Nobel-díj: Anne Carson épp sepregetett, amikor megcsörrent a telefonja
- 18:55 „Ne csókolgasd már szolgaian a seggét!” – Ronaldo nem hagyta annyiban a beszólást
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 18:34 Rekord: Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint idén
- 18:26 Aranykonvoj-ügy: Min csúszhatott el Orbán Viktor mesterterve?
- 18:02 Elmagyarázta a BKK, hogy mi ez a sok, fura megoldás Újpesten
- 07:00 Kvíz: mennyire emlékszel az iskolai oroszórákra?
- 07:33 Kvíz: felismered Szenes Iván dalait? Retró kvíz 10 kérdéssel
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 11:59 Kubatov Gábor egyetért a Fradi-ultrákat kiosztó Magyar Péterrel
- 13:28 Tovább erősödik az El Niño, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 14:36 Újraindult a Népszabadság – itt vannak az első cikkek
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 10:58 Jelentés: a bicskei igazgatónak sokkal több áldozata lehet, mint amennyiről tudunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
