[Napi Gazdaság] A gazdasági társaságok házipénztáraiban összesen közel 240 milliárd forint halmozódott fel a 2000. évi társasági adóbevallások szerint. Ez az összeg négyszerese annak, amivel a Pénzügyminisztérium (PM) korábban kalkulált az egységes vállalkozási adózás (eva) bevezetése kapcsán, igaz, az egyéb feltételek miatt bizonyosan csekélyebb eredménytartalékra vetheti ki a PM a tervezett 20 százalékos adót. Adószakértők szerint az eva formálódó rendszere a választás előtti ígéretekhez képest mind több vállalkozót szorít ki a kedvező adózási lehetőségből. A Pénzügyminisztérium korábban se úgy gondolta, hogy a házipénztáraknak az eva felvételéhez kötött kiürítése pusztán a készpénzre terjedne ki, a tárca eredetileg is az eredménytartalékot, vagyis a felhalmozott vagyont figyelembe véve dolgozta ki a javaslatot - reagált a lapnak a PM illetékese. A Magyar Hírlap szerint az eváról szóló törvénytervezet normaszövegében változást jelent a korábbi elképzelésekhez képest a cég vagyongyarapodásának megadóztatása a tervezett 20 százalékos adókulccsal, amelyhez kapcsolódik még a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás is. Ez ugyanis a végelszámolásnak megfelelő terhet rakna a vállalkozókra. Ráadásul aki az evakörből való kiesést követően tér vissza a normál adózás alá, annak a már egyszer leadózott eszközeit ismét piaci értéken kell állományba vennie, ami után egy későbbi, tényleges megszűnés esetén ismét adóznia kell.Adószakértők szerint messze került a választások előtti ígéretektől az eva tervezete. Számos korlátozó feltételhez kötné ugyanis a PM a belépést az új adónembe, ami az áfát, a társasági és az osztalékadót, valamint a cégautó adóját váltja ki 15 százalékos egységes adókulccsal a 10 millió forint éves árbevételű egyéni vállalkozók, bt.-k, közkereseti társaságok és kft.-k esetében. A normaszöveg elzárja ettől a lehetőségtől a jövedéki, a fogyasztási adóról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végzőket, továbbá a vámtörvény szerint közvetett képviselői tevékenységet folytatókat. Nem lehet e kör tagja továbbá az a cég, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a Szerencsejáték Felügyelet engedélyének birtokában végezheti tevékenységét. A fő érvágás mindazonáltal a kereszttulajdonlás korlátozása lehet, ha nem változik a koncepció. E szerint a tagok semmilyen más társaságban, sem egyéni vállalkozásban nem rendelkezhetnek tulajdonrésszel. Az sem megoldás, ha az év végéig megszabadulnak az érintettek ezektől a részesedésektől, mivel a törvény két évre visszamenőleg várja el ezt a helyzetet az adóalanyoktól.
Napi Online
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
