[Euro.hu] A legújabb adatok szerint Európában a legnagyobb az internetezők száma a világon. A világ országai közül az internetes népesség aránya Izlandon a legmagasabb, ahol a lakosság közel 70 százaléka használja a világhálót. A Nua.com május végi állapotot tükröző tanulmánya szerint a világon 580,78 millió ember (a világ népességének közel 10 százaléka) rendelkezik internetes hozzáféréssel. Most először Európában a legnagyobb az internetezők száma: a kontinensen 185,83 milliónyian interneteznek. Az USA-ban és Kanadában összesen 182,83 millió, az ázsiai, csendes-óceáni térségben pedig 167,86 millió internetező él. Az adatokból kitűnik, hogy igen nagy a digitális szakadék a világ fejlett és fejlődő országai között. Míg a világ internetezőinek 32 százaléka európai, addig Latin-Amerika részesedése csak hat, Közel-Kelet és Afrika együttes aránya pedig csupán két százalék a világ internetes társadalmában. Országokra lebontva különösen a skandináv államokban magas az internethasználók aránya. A világrangsor élén ugyanis három észak-európai ország áll. Az internet-hozzáféréssel rendelkezők aránya Izlandon a legmagasabb, ahol a népesség 69,80 százaléka internetezik. A szigetországot Svédország (64,68 százalék) és Dánia (60,38 százalék) követi. A negyedik, illetve ötödik helyen Hong Kong (59,58 százalék) és az USA (59,1 százalék) áll. Az első tízben az európai országok közül még Hollandia (58,07 százalék), Nagy-Britannia (56,88 százalék) és Norvégia (54,4 százalék) szerepel.
Ajánlott videó
- 18:45 Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak
- 18:13 Félő volt, hogy Cristiano Ronaldóék BL-meccsét rakétatámadás miatt nem lehet lejátszani
- 18:01 Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
- 17:44 „Paraszt!” – kiáltotta a tiszás képviselő a Parlamentben a fideszesnek, bocsánatot kellett kérnie
- 17:10 A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába
- 17:05 Katolikus katonákat szólított fel a kivégzés bojkottjára egy amerikai érsek
- 16:38 Két klasszis visszakerült a női kéziválogatottba
- 16:28 XIV. Leó pápa megérkezett a kórházba a tüdejében felfedezett csomó miatt
- 16:24 Greta Thunberg is feltűnt a francia diáktüntetéseken – már az egyetemeken is tiltakoznak
- 16:10 Techet Péter: Boszniai vágyak és lehetőségek – Viszonválasz Bukovics Martinnak
- 16:08 Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- 15:47 Szoboszlai Dominik kihagyja a következő BL-meccset
- 15:29 Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 15:24 Ezért dönthettek az EU-s tagállamok a hazánk elleni eljárás lezárásáról
- 12:29 Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 13:43 Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 09:37 „Borzalmas öldöklésbe” torkollt a kenyérmezei csata
- 10:39 Unióspénz-kisokos: megoldódott a legnagyobb problémánk az Európai Unióval
- 09:26 „Eszükbe jutott, hogy Juhász Péterrel élek” – Hámori Gabriella a szakmai mellőzöttségéről beszélt
- 13:35 Közleményt adott ki a Wizz Air a powerbankek miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
