[FN,MTI-Eco] Két év alatt megközelítően 10 százalékkal drágultak a mindennapi fogyasztási cikkek Franciaországban, állapította meg az UFC fogyasztóvédelmi egyesület, cáfolva a statisztikai hivatal múlt heti hivatalos adatát. A hivatal 1,6 százalékos tizenkét havi inflációt jelentett júliusra. Az UFC a héten megjelenő, a sajtóban ismertetett új kiadványában más árucsoportot vizsgált, mint a statisztikai hivatal. A fogyasztóvédelmi szervezet sem a benzin-, sem a gépkocsi árakat, sem az acélszerkezetek piaci forgalmi értékét nem tette bele 55 ezer terméket tartalmazó fogyasztói kosarába, amely a franciák rutinszerű, mindennapos vásárlásaiban rendszeresen előforduló árucikkek értékének változását vetette össze 2000 novembere és idén június között. Becslésük szerint a legalapvetőbb termékek ugrásszerűen megdrágultak az euró idei bevezetés óta, különösen a tavaly novembertől márciusig érvényben volt árstop feloldása után. Az adatokat több mint ezer szupermarket pultjairól gyűjtötték össze. Az UFC elsősorban a sajtpiacon, például a közkedvelt camembert, illetve a tésztafélék, a pékáruk, a tisztító- és szépítőszerek, az olivaolaj és számos szolgáltatás tekintetében ért tetten 5-10 százalékos árszökkenést. Számítása szerint 2000 végétől az idei év végéig átlagosan 10 százalékos lesz az árnövekedés, de vannak olyan cikkek, amelyek két év alatt 15-30 százalékkal drágultak meg. A Herta kolbász például 33 százalékkal drágult, a Garnier sampont 18 százalékkal kínálják többért. Egy közvélemény-kutatás emellett az új pénzzel való megbarátkozás nehézségeit is feltárta. A válaszadók közül csak 19 százalék képes nyolc hónap után gond nélkül euróban számolni, a többség - 41 százalék - attól tart, hogy évekre lesz szüksége, amíg megszabadul a frankra visszaszámolás mankójától. A franciák 48 százaléka igényli, hogy az euró mellett még sokáig tüntessék fel az árcédulákon a megvásárolt holmi frankértékét is. Eredetileg csak júniusig volt kötelező a kétféle ár egyidejű jelzése.
Ajánlott videó
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
