Belföld

BMW – Kőműves Kelemen nyomában

Magyarország egy év alatt két BMW-beruházásról is lemaradt : tavaly Tatabánya helyett Lipcse mellett döntött a német cég egy tízezer embert foglalkoztató gyár létesítésekor, most pedig a romániai Déván készül üzemépítésre.

A FigyelőNet román internetes forrásokból úgy értesült, hogy a német autógyár, a BMW Erdélyben, Déva városában új részegység-BMW – Kőműves Kelemen nyomában 1összeszerelőüzemet kíván létesíteni. Bár hivatalosan ezt a cég még nem közölte, Hunyad megye alprefektusa, Petru Marginean megerősítette, hogy tárgyalódelegáció járt Déva városában. A küldöttséget német részről Holger Warkus, a BMW Power System vezérigazgatója vezette.

Román híradások szerint a BMW új gyára 1000-1500 embernek adna munkát. A dolgozók részegységeket szerelnének össze. A BMW elsősorban női munkaerő toborzására készül. A beruházás megvalósítása állítólag már idén ősszel megkezdődhetne.

A BMW legjobb éve

2001 volt a BMW történetében a legsikeresebb év. A bajor cég rekordforgalmat ért el, ez összesen 37,85 milliárd eurót tett ki, 7,1 százalékkal volt jobb a 2000. évnél. A gyár 946 730 autót gyártott (ebből csaknem negyvenháromezer volt a brit Minik száma). A cég nagyobb gyárai Münchenben, Dingolfingben, Regensburgban, Berlinben, továbbá az USA-beli Spartanburgban és a dél-afrikai Rosslynban működnek. Angliában Hams Hallban és Oxfordban üzemel egy-egy gyártóbázis, ahol Miniket állítanak elő. Angliában készül egy újabb gyár, Goodwoodban, ahol Rolls-Royce-okat gyártanak majd.

A BMW legnagyobb beruházása az egykori NDK területén, a Leipzig/Halle régióban, a Lipcsei Nemzetközi Vásár közelében valósul meg. Ott 1,3 milliárd euró értékű beruházást hajtanak végre 2005-ig, és eközben tízezer új munkahelyet teremtenek a BMW 3-as – és a tervezett 1-es – szériájának gyártásához. Ismeretes, hogy tavaly ezért a beruházásért számos európai város versengett.

Az esélyesebb beruházási helyszínek közé tartozott akkor még a cseh Kolin települése, akárcsak a francia Arras – a BMW hivatalos közlése szerint. Ugyanakkor Magyarországon sokáig tartották magukat azok a – BMW által soha meg nem erősített – híresztelések, miszerint Tatabánya is szóba került lehetséges befektetési célpontként. Az előző magyar kormány állítólag a számára oly kedves Szolnokot is ajánlgatta, de úgy látszik, az sem kellett a bajoroknak. Végül ezekből az álmokból semmi sem valósult meg, az új gyár ugyanis már az említett lipcsei régióban épül fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik