[MTI] Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének tulajdonított levelet közölt vasárnap egy iszlám internetes oldal, s ebben a terroristavezér a "szent háború" folytatására szólítja fel az afgán népet az amerikai haderők ellen, és az Egyesült Államok bukását jövendöli. Az islamonline.net weboldal azt állította, hogy a négyoldalas kézírásos levelet afgán forrásból kapta, és úgy tálalja, mint az "al-Kaida vezérének legfrissebb levelét", amely néhány héttel ezelőtt született, és bizonyítja, hogy Oszama bin Laden továbbra is életben van. A levélben bin Laden további ellenállásra buzdítja az afgánokat az amerikai haderőkkel szemben, és megjósolja: "hamarosan elbuknak a hitetlen államok, mindenekelőtt a zsarnok Amerika, amely eltaposott minden emberi értéket. A dicsfények, amelyeket e nagy állam körül rajzolnak, nem érnek annyit, mint egy szúnyog szárnya. Nem érnek semmit Isten erejével, valamint azzal a támogatással szemben, amelyet a híveknek és a hűséges mudzsahedeknek nyújt. Aki pedig ebben kételkedik, megkérdezheti az oroszoktól, hogyan törte össze mítoszukat a dzsihád" - írja a tavaly szeptember 11-i terrortámadások fő gyanúsítottja. A levelet, amelyet "Afganisztán hős népének" címeztek, a Korán verssoraival illusztráltak, "Abi Abdallah" néven írták alá. Ez szó szerint "Abdallah apját" jelenti, márpedig Abdallah a neve Oszama bin Laden legidősebb fiának - jegyzi meg az AFP.
Ajánlott videó
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 15:19 Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait
- 09:27 Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia
- 14:57 Eltűntként keresik Nagy Enikőt, az X-Faktor 15 éves versenyzőjét
- 11:33 Leállás jön az azonnali fizetésben több nagy banknál
- 12:26 Felfüggesztették az egzotikus vadakra vadászó tiszás képviselőt
- 09:41 Kiderült, kik lettek az NVVH elnökhelyettes-jelöltjei
- 09:10 Sztárban Sztár: újabb kiesőt hozott a vasárnapi adás
- 08:54 Vádat emeltek egy gyáli nővel szemben, aki akkorát ütött a nevelt fiára vágódeszkával, hogy az három darabra tört rajta
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 08:33 Magyar Péter a fideszesek október 23-i rendezvényéről: „Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
