Belföld

Az Antenna Hungária is lehetséges partner a Tetránál?

[Napi Gazdaság] Bár kevés az esélye annak, hogy az Antenna Hungária egyedül valósítsa meg a készenléti szervezeteknek szánt, hamarosan kiépítendő kommunikációs rendszert, a korábban győztesként elkönyvelt Magyar Posta kiszállásával többen újra pályázhatnak majd a projektre. Az AH feltehetően konzorciumi tagként vagy alvállalkozóként vehet részt a versenyben. Jelentős állami megrendelésekre és milliárdos beruházásra is számíthatna az Antenna Hungária (AH), ha ő nyerné a korábban Tetra néven ismertté vált kommunikációs rendszer kiépítéséről szóló, évek óta húzódó pályázatot. A Népszabadság értesülése szerint először két év múlva, Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében kezdheti meg működését a készenléti szervek (rendőrség, tűzoltóság, mentők, határőrség) rendszere. Az állami projektet a mostani kormányzat új alapokra kívánja helyezni, aminek eddigi egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy a Tetrát átkeresztelték Elektronikus Digitális Rádiókommunikációs Rendszerre. Több konkrétumról azonban egyelőre nem nagyon hallani, igaz, az új kommunikációs hálózat tervéről állítólag már szeptemberben határoznak. A hír azért lehet fontos az AH számára, mert bár neve mint lehetséges pályázóé már korábban is felmerült, az előző kormányzat a Magyar Posta és az MFB közös cégét részesítette előnyben a feladat megoldására. A Posta azonban nemrég arról döntött, hogy nem vesz részt az a hálózat kiépítésében, így a többi potenciális pályázó, például az Antenna, a Westel vagy a Matáv előtt is megnyílt az út.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik