[FN,MTI-Eco] Részletes belső vizsgálattal és a felelősök megnevezésével kell lefolytatnia belső vizsgálatát a Magyar Fejlesztési Banknak azzal kapcsolatban, hogy mekkora céltartalékképzési igény merülhet pótlólagosan fel a banknál - áll a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) Magyar Tőkepiacban csütörtökön közzétett határozatában. A határozat szerint a banknak 30 napon belül meg kell határoznia az esetlegesen felmerült céltartalékképzési igényét, illetve értékvesztés-elszámolással kapcsolatos kötelezettségeit. Az okok feltárása érdekében független könyvvizsgálót kell alkalmaznia a belső vizsgálat lefolytatásához, és amennyiben az többlettartalékigényt állapít meg, a mulasztásért felelős személyeket 30 napon belül, rendkívüli adatszolgáltatás keretében meg kell neveznie és a vizsgálat eredményét meg kell küldenie a felügyeletnek. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra is, hogy a banknál maradéktalanul betartották-e az üzleti és banktitokkal kapcsolatos jogszabályi előírásokat. A határozat annak nyomán született, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közlemúltban kinevezett elnöke, Zdeborsky György az egyik napilapban azt nyilatkozta, hogy becslése szerint nem elképzelhetetlen, hogy a bank cértartalékhiánya eléri a 150 milliárd forintot. A banktól származó, friss információink szerint a hiány még ennél az összegnél is magasabb lehet, minthogy a bank választott könyvvizsgálója, a KPMG 2001-ről szóló jelentése is számos helyen utalt már a banknál tapasztalt hiányosságokra. Másrészt a kormány elképzelése szerint a banknak meg kell tisztítania portfólióját, s cégeit át kell adnia a privatizációs szervezetnek. Arról azonban még nincs döntés, hogy milyen áron -vagy esetleg ellentételezés nélkül kerülnek-e át az ÁPV. Rt.-hez. Az is komoly pótcétartlaéképzési igényt jelenthet, hogy a cégek ugyan elkerülnek a banktól, de azok hitelei az MFB könyveit terhelik továbbra is, amelyre viszont újabb céltartalékot kell képeznie a banknak.
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
