[Napi Gazdaság] A csőd szélére került japán Isuzu Motors Ltd. bejelentette, hogy hitelezői, valamint a fő részvényes General Motors Co. támogatásával működése rövid időn belül ismét nyereségessé válhat. Az új hároméves üzleti terv szerint a GM a japán autóipari cégben lévő jelenlegi 49 százalékos üzletrészét teljes egészében leírja, majd közel 10 milliárd jen (1 dollár=118,22 jen) összegű tőkeinjekciót hajt végre. Tulajdonhányada a feltőkésített cégben így 12 százalékra csökken. A GM az ügylet keretében ugyanakkor 60 százalékra növeli az USA-ban lévő DMAX Ltd. dízelmotorgyártó vegyesvállalatban lévő részesedését és a lengyelországi, eddig kizárólag a japán cég tulajdonát képező Isuzu Motors Polska Sp. z o.o. dízelmotorgyártó cégben is 60 százalékos tulajdonhányadhoz jut. A tervek szerint az Isuzu adóssága 2005 márciusáig a jelenlegi 678,9 milliárd jenről 500 milliárd jenre csökken; ennek érdekében a cég megállapodott két fő hitelezőjével, a Mizuho Corporate Bankkal és a UFJ Holdings Inc.-vel, hogy 100 milliárd, illetve 10 milliárd jenes követeléseiket részvényekre konvertálják. A mostani megállapodás keretében az Isuzu és a GM dízelmotorok fejlesztésével foglalkozó közös vállalatot hoz létre, s a GM delegálja elnökhelyettesét a japán cég igazgatótanácsába. A veszteségek hatására az Isuzu már tavaly drasztikus - többek között egy gyár bezárását, a székhelyéül szolgáló irodaház eladását és az alkalmazottak 34 százalékának elbocsátását is magába foglaló - átalakításokat jelentett be - emlékeztetett a Dow Jones.
Napi Online
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
