Mármint potenciáljukat nézve hasonlóak, mert karakterüket tekintve éppen hogy a sokféleség a honi borvilág értékes jellemzője. Villány, mint ismeretes, a tüzes-testes vörösök hazája, itt már a rómaiak is szőlészkedtek-borászkodtak, mint Laposa József Villány-könyvében olvasom, egy itt talált, szőlőtelepítést megörökítő oltárkő felirata szerint a gazda és fia Venatus 400 arpensis, azaz mintegy 50 hektár nagyságú szőlőt telepített, ami mai szemmel nézve is nagyon rendes darab ültetvény. 
Szóval lóra kap az ember, ebben az országban semmi sincs messze, és lekarikázik Villányba. Még egy jót lubickolhat is a kegyetlen kánikulában a harkányi vizekben. Tényleg kegyetlen itt a meleg, itt kezdődik leghamarább a tavasz, itt nem üres marketingközhely a mediterrán. Hírek szerint az utóbbi években a hőségnek és tán a globális felmelegedésnek beszédes bizonyítékát hallhatni Villányban: megjelent a kabóca, kinek, pontosabban hímjének (csődör? bika? kakas?) – mert a kabóca vígan él, felesége nem beszél – gépies, katatón berregése a mediterrán utazások ismerős háttérzenéje.
Ezt a tüzet érezhetni e heti szép kis borunkban is, mely kézműves termék, Herger Ede műve, olyannyira, hogy még a címkén is Herger Ede rajza látható, amint egy vidám szőlősgazda permetez egy tőkét. Jó kis bor, sötét bíbor, gyümölcsös illat, lágy textúra, melegség-teltség, magas, tüzes alkohol, a 2000-es napsugaras évjárat színei, tüzei és a többértékű alkoholok érintésnyi édessége. Szép pörkölteket asszociál az ember e bor mellé, melyeket valamelyik villányi portán költ el valamelyik felesége társaságában. Kékoportóból szűrte e szép bort Herger Ede, Villánynak ebből a kedvelt fajtájából, melyet – és a fejlett pincekultúrát – a XVIII. században betelepülő németek hoztak magukkal. Nem egy hatalmas szőlő ő, egyszerűbb, mint a nagy testvér cabernet-k, de mérsékelt terheléssel, szépen iskolázva olyan bársonyos-tüzes borokat tud, mint amilyen e heti vörösünk, Herger Ede hibátlan Villányi Kékoportója.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
