Belföld

George Bush esete az amerikai könyvelőkkel

Súlyos esetekben akár börtönbüntetés is várhat azokra, akik manipulálják a cég pénzügyi adatait . Az Enron és a WorldCom után most a Merck gyógyszergyártóról derült ki, hogy beszámolója nem éppen hű és valós képet mutat a társaságról.

Az egymást követő vállalati könyvviteli botrányok után az amerikai elnök új törvényeket készül bejelenteni a hasonló esetek ismétlődésének elkerülése végett. Az előzetes hírek szerint a beszámolókban ejtett “kozmetikai manővereket” súlyos esetekben börtönnel büntetnék. A mostani szabályozás szerint legfeljebb bírság szabható ki ilyen esetekben az illetékes vállalatvezetőkre.

Bush elhatárolódna?

Elemzők szerint azzal, hogy nyilvánosan foglal el keményebb álláspontot a vállalati szféra csalárd eljárásaival szemben, Bush elnök igyekszik politikailag eltávolodni azoktól a vállalatoktól, amelyek hírek szerint komoly adományokkal támogatták az ő választási kampányát is 2000-ben. Ezek közé tartozott az Enron, amely tavaly az amerikai gazdaságtörténet legnagyobb csődjét produkálta.

Demokrata törvényhozók a botrányok nyomán az amerikai tőzsdefelügyelet elnökének menesztését is célszerűnek tartanák. Tom Daschle, a szenátus többségi demokrata frakciójának vezetője a “hatalmas csalódásnak” nevezte Harvey Pitt tevékenységét. Daschle szerint Pitt túlságosan meghitt viszonyt ápol az amerikai vállalati szektorral, és ennek eredménye sok esetben túlzottan megengedő hozzáállás volt.

George Bush esete az amerikai könyvelőkkel 1A Merck is beállt a sorba

A WorldCom távközlési és a Xerox irodagépgyártó cégek után az amerikai Merck gyógyszergyártó – amely a második legnagyobb a piacon – is felsorakozott, miután kiderült, hogy a társaság Medco nevű részlege 1999 óta 14 milliárd dollárt könyvelt el, ami valójában nem jelentkezett árbevételként.

A kérdéses összegeket – vényenként átlagosan 5 -15 dollárt – a betegek a gyógyszertáraknak fizették ki a vényköteles, támogatott szerek után. A fogyasztók által fizetett összegek azonban a támogatási program értelmében a gyógyszertárakban maradnak, a céghez csak az egészségbiztosítási program által térített rész folyik be. A mintegy 14 milliárd dollár a három év alatt a gyógyszergyár árbevételének mintegy 10 százalékát tette ki.

A gyógyszeróriás nem aggódik

A társaság szerint a könyvvitele megfelel az amerikai számviteli szabályoknak, és a tőzsdefelügyelet sem talált kivetnivalót abban. A Medco már akkor is ezt az elszámolást alkalmazta, amikor a Merck 1993-ban felvásárolta, és a két átvilágító független könyvvizsgálónak sem volt ellenvetése a módszerrel kapcsolatban.

A könyvviteli eltérést a gyógyszergyár már áprilisban jelezte a SEC-nek, az amerikai tőzsdefelügyeletnek, amikor a Medco 20 százalékának tőzsdére vitelét készítette elő. Azóta az egymilliárd dollárra tervezett kibocsátást kétszer is elhalasztották, és a részvényenkénti árat 22-24 dollárról 20-22 dollárra vitték le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik