Az első öt hónap teljesítményének ismeretében a Danubius Hotels szükségesnek tartja üzleti terveinek módosítását. Az új előrejelzést, amely tartalmazza majd a társaság pöstyéni befektetésének konszolidálásából származó eredményt is, augusztus 14-én, a gyorsjelentéssel együtt teszi közzé a cég - jelentette be a Danubius Hotels Rt. A társaság már az első negyedéves gyorsjelentésében jelezte, hogy a piaci viszonyok az első negyedévet követően is kedvezőtlenül alakultak, és kevés jele van a fellendülésnek. Áprilisban és májusban az előző évihez képest tovább romlott a csoport teljesítménye - tette közzé a társaság. A forint és a cseh korona további erősödése, valamint különösen a dollár gyengülése miatt az árbevétel mintegy 430 millió forinttal marad el a tavalyitól. A költségek inflációhoz közeli emelkedésével párosulva az első öt hónap adózás előtti eredménye mintegy 700 millió forinttal kevesebb, mint 2001-ben.
[Világgazdaság] Ajánlott videó
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 18:58 Gulácsi Péter visszatért, csak lesgólokig jutott a Villarreal
- 18:57 Hosszú időre bezár a Reszkessetek, betörők! 2 ikonikus helyszíne
- 18:39 Őskáosz és büntetőparádé után ismét nyert a Bundesliga meglepetéscsapata
- 18:37 „Lenyűgöző az az emberi elkötelezettség, amivel a vasutasok dolgoznak” – Szajki Bálint kiállítása a B32-ben
- 18:10 Megvan a Fradi 150. győzelme a kézilabda Bajnokok Ligájában
- 18:09 Saját lábán hagyta el a kórházat XIV. Leó
- 17:45 A nemes cél vagy a jó elérés sem jogosít fel a közönség tudatos megtévesztésére – reagált a Magyar PR Szövetség a menopauzás médiahackre
- 17:30 „Ha egy medve megjelenik az utcán, azonnal lelövetem” – támadás ért egy nőt, aki gyerekét vitte az iskolába
- 17:24 Szoboszlai Dominik visszatért, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 17:17 Ólommal mérgezték az ételeket egy óvodai menzán Kínában, életfogytiglant kapott a vezetője
- 17:00 Éjjellátó strapatelefon és mobil, ami e-book olvasó is egyben – leteszteltünk hat újabb okostelefont
- 16:38 Súlyos sérülést szenvedett Rossi nagy felfedezettje, vége a szezonjának
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 16:25 A DM is bocsánatot kért a menopauzás médiahack miatt
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője
- 10:04 Vitézy: Alsó korhatárhoz kötnénk az elektromos rollerek használatát
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 11:49 Hadházy Magyar Péterről: Ezt az interjút Orbán Viktor is adhatta volna
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 09:38 Váratlan influenszer-toplista: Bohár Dániel és Deák Dániel a csúcsposztolók a kormányváltás óta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
